2016

A Zalai Hírlap 2016. december 28-i számában megjelent egy cikk volt kollégánk, Kocsis Katalin újjonan megjelent A szűz primadonna emléke - Erdősy Eugénia élettörténete című könyvéről. A könyv megvásárolható könyvtárunkban, ára 1000 Ft.
Tovább a cikkhez



A könyvtárban már karácsony van?
A nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ „Segíts, hogy segíthessünk” Alapítványa szeretetfát állított a könyvtárban. Kedves ajándékkal, az adományozás reményében, várják vízkeresztig a segíteni tudókat. Arra kérjük olvasóinkat, támogassák a kezdeményezést, adományozzanak, és a mézessüteményekkel karácsonykor lepjék meg családtagjaikat.
A Kanizsa TV híradása a szeretetfa felállításáról
Képes beszámolónk a rendezvényről

Szilveszter a könyvtárban?
Igen! Batyus és ingyenes!

2016. december 31-én 19 órától
szeretettel várjuk – családjával, szeretteivel – a könyvtárba.
Program:
20 órakor a Szelindek zenekar koncertje
Utána tánctanulási lehetőség, majd tánc kifulladásig.
2017. január 1. 0:00-kor közös köszöntése az újévnek.
A programra jelentkezni lehet a facebookon.
A részvétel ingyenes.
Mindenki azt eszi és issza, amit magával hoz, vagy amivel az ismerősei megkínálják.
Az M1 meglátogatta szilveszterünket (részlet a MédiaKlikk műsorából)


Ultizás?
Igen, keddenként 16 órától a kártyajátékok ezen formája iránt érdeklődők számára nyitott a könyvtárunk. Keresse a program felelősét a helyszínen!

2016. december 10. Karácsonyi Szabad szombat a könyvtárban
A karácsonyra készülést, az ajándékkészítést segítő Szabad szombat a könyvtárban 2016. december 10-én, szombaton lesz 10-12 óráig. A részletes program itt olvasható és nyomtatható.
Képes beszámolónk a rendezvényről
A Kanizsa TV beszámolója

2016. december 10-ig
Felhívás! Elhozná a könyvtárba dombortérképét egy kiállítás kedvéért?


Dombortérképek, másik nevükön domborított térképek kiállítását tervezzük. Könyvtárunk és kollégáink rendelkeznek néhány példánnyal. Szívesen szaporítanánk a megmutathatókat olvasóink dombortérképeivel. Kérjük, hozza el, és 2016. december 10-én megmutatjuk a könyvtár látogatóinak. Ha néhány hétre kölcsön is adná, akkor akár karácsonyig díszíthetné a könyvtárat. Ha korábban, december 10. előtt hozná el térképét, akkor fel tudnánk arra is készülni, hogy hogyan mutassuk meg az érdeklődőknek.
A 2016. december 10-i megnyitó képei

2016. december 9. (péntek) 16:30

Egy helyi szerző különleges író-olvasó találkozójára hívjuk 2016. december 9-én, pénteken 16:30-ra.
A szerző meglepetéssel is készül, ezért érdemes már most a könyvtár ruhatárában nyereménykártyát igényelni.
A Kanizsa TV beszámolója az eseményről

2016. december 8. (csütörtök) 17 óra Meghívó könyvbemutatóra
Tisztelettel hívjuk Önt és kedves Családját Kocsis Katalin Nagykanizsáról európai színpadokra – Erdősy Eugénia című könyvének bemutatójára.
A könyvbemutató helyszíne: Halis István Városi Könyvtár
Nagykanizsa, Kálvin tér 5.
Képes beszámoló a rendezvényről
A Kanizsa TV riportja

2016. november 30. A szél árnyéka – a Halis-könyvtár ajánlója
K'arc – a Kanizsa TV kulturális magazinja
Carlos Ruiz Zafón leghíresebb könyve A szél árnyéka. A spanyol szerző már ennek megjelenése is írt, igaz, akkor még elsősorban a fiatalabb olvasóközönségnek. Egyszer csak azonban úgy érezte, az eddigiekhez képest valami egészen mást akar: egy olyan történetet, amiben minden benne van, amit csak elvárhat egy könyvtől az ember. Így Zafón az ezredfordulón nem kisebb vállalkozásra adta a fejét, mint hogy megírja a regények regényét.
www.kanizsatv.hu


Szeretettel hívjuk egy gólyalábas koncertre!
A Köztársaság Bandája koncertje a könyvtárban 2016. november 25-én, pénteken 13 órától.
Új lendületet kap a nagykanizsaiak gólyalábazása, mert a Könyvtárpártoló Alapítvány – a könyvtár társadalmi kapcsolatainak bővítése érdekében – a gólyalábazás népszerűsítésére sikeres pályázatot nyújtott be.
2016. november 25-én, pénteken 13 órától egy ajándékprogramot (zenészek koncertje, akik közül többen is gólyalábaznak) szervezünk a könyvtárba, mely egyben a gólyalábas év kezdő rendezvénye is lesz.
Minden gólyalábazás iránt érdeklődőt és világzenét kedvelőt szeretettel várunk.
A képen a zenekar látható, 2014-ben már voltak a könyvtárunk vendégei.
Képes beszámolónk a gólyalábas koncertről

Zalai Hírlap és Kanizsa TV a gólyalábas koncertről


Népszerű informatika klub legközelebb 2016. november 19-én
2016. november 5-én volt az első foglalkozás, nagy örömünkre sokan vettek rajta részt. Legközelebb 2016. november 19-én, szombaton 10-12 óráig kerül sor a Népszerű informatika klub találkozójára.

Szabad szombat a könyvtárban
2016. november 19-én 10-12 óráig

A következő Szabad szombat programja (a képre kattintva is olvasható)

Az októberi Szabad szombat a könyvtárban igen sokakat vonzott. A meridián torna gyakorlóitól nagyszerű élményeket hallhattunk. A tornázó alkalmak folytatódnak a könyvtárban. Sikerült megállapodni a Népszerű informatika klub időpontjaiban is: minden hónap 1. és 3. szombatján 10-12 óráig lesznek a foglalkozások.

A Szabad szombatról készült képes beszámolónk


2016. november 12-én
a Kertvárosi Óvoda Gomba csoportja könyvtárunkban tartotta meg a családi napját. A könyvtár és mesés világának megismerése mellett Kardos Feri és Fenyvesi Attila gitáros meséje és a Banderium Hungarorum lovagjai varázsoltak el minket a középkorba.
Mindet óvodát buzdítunk, és szeretettel várunk a könyvtárban!
Képes beszámoló

2016. november 8. Dezső Ferenc könyvbemutatója: A megélt élet
Képes beszámoló
ZAOL.hu cikk
Zalai Hírlap cikk

Népszerű informatika klub a könyvtárban
2016. november 5-én
lesz az első találkozó, majd folytatódik minden hónap 1. és 3. szombatján 10-12 óráig a Népszerű informatika klub a könyvtárban.

2016. október 29. Szabad szombat a könyvtárban
Lengyák István életmű-kiállítása megtekinthető könyvtárunkban. Igyekeztünk ollóvágtás állatkertjének megfelelő környezetet biztosítani. Hajdani kollégánk nagyszerű tevékenysége előtt tisztelgünk ezzel a kiállítással, mely a következő hetekben még megtekinthető lesz.

Köszönjük az ajándékot, melyet ez alkalomból kaptunk Lengyák Istvántól, mostantól Azolo figuránk is ollóval és hajtogatással elkészíthetővé vált.
Képes beszámolónk
Kanizsa TV riport

ZAOL.hu cikk


2016. október 17. Digitalizálási konferencia

Képes beszámolónk
Szakmai tanácskozásunkról hírt adott a Kanizsa TV. Az interjúban elhangzottak nem csak a könyvtárosok számára lehetnek érdekesek.

2016. október 13. Könyvajánló – A Musza Dagh negyven napja
K'arc - a Kanizsa TV kulturális magazinja

A XX. században az emberiség olyan sebeket ejtett önmagán, amelyeket csak nehezen vagy talán soha nem tud majd kiheverni. Ilyen fájó emlék 100 évvel ezelőttről az örmény népirtás: 1919 és 1923 között a törökök másfélmilió örményt öltek meg. A tragédiáról szól Franz Werfel könyve, A Musza Dagh negyven napja.


2016. október 12. 11 óra Kiállításmegnyitó a könyvtárban. A tájképek kedvelőinek különösen ajánljuk a kiállítást.

A Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme újabb szemesztere indul.
Képes beszámolónk

Könyvtárunk és a Kanizsa TV közös kezdeményezése 2016. október 12-én 10 órakor folytatódik a könyvtárban Rábavölgyi Attila előadásával. Az előadás címe: Nagykanizsa népesedéstörténeti változásai 1690-1945 között. Szeretettel várjuk a város története iránt érdeklődő minden olvasónkat!
A korábbi előadások közül Kaposi Zoltán Nagykanizsa gazdasági fejlődése című előadása 2016. október 8-án, szombaton 19:45-kor lesz a Kanizsa TV-n. Ha valaki lemaradna a műsorról, akkor honlapunkon is megtekintheti.
 

2016. október 9. Országos Könyvtári Napok Nagykanizsán is!
Ünnepi nyitva tartás 2016. október 9-én (vasárnap) 14-17 óráig.


2016. október 4. Göncz László: Határ-szél című kötetének bemutatója
Helyszín: Halis István Városi Könyvtár
Beszélgetőtárs: Kardos Ferenc
Közreműködik: Horváth István Radnóti-díjas versmondó
A szerző munkái könyvtárunkban

Képes beszámolónk

2016. szeptember 26-30. Kultúr Korzó
Fényképes beszámolónk


OLIMPIA A KÖNYVTÁRBAN(BLOG)

Az olimpiával kapcsolatos könyvtári dokumentumainkra is szeretnénk ezzel a bloggal felhívni a figyelmet. Ajánljuk minden olvasónknak!

A könyvtáros szakmai elektronikus sajtó egy rövid összefoglalót közöl nyári olimpiai blogunkról „Több tízezer embert ért el a könyvtár olimpiai blogja - Azt csinálhattam, amit szeretek(!)” címmel.

2016. szeptember 14. Könyvajánlónk: „Látogassunk a 18. század eleji Japánba, a szamurájok világába! Könyvajánlónkban Jamamoto Cunetomo, szamurájból lett zen szerzetes tanításainak és feljegyzéseinek gyűjteményét ismerhetik meg, Benke Dániel könyvtáros tolmácsolásában.” www.kanizsatv.hu


2016. szeptember 9. Kiállítás nyílt könyvtárunkban Magyarok a Szovjetunió táboraiban (1944-1956) címmel, mely 2016. szeptember 27-ig megtekinthető. A kiállításhoz helyi tartalommal is hozzájárultunk, és egyben Rózsás Jánosra is emlékezünk születésének 90. évfordulója kapcsán.

Képes riportunk Rózsás Jánosnak szentelt kamarakiállításunkról
Megújult Rózsás Jánosról szóló emlék-olvasótermünk a nagykar.hu-n
Emlék-olvasótermek a nagykar.hu-n

2016. szeptember 6. Kollégánk, Kovács Ágnes is kiállította rajzait a Honvéd Kaszinóban. Képeink a megnyitót mutatják, Kardos Ferenc megnyitójának szövege is elérhető honlapunkon.

2016. szeptember 1. A Hevesi fiókkönyvtár új nyitvatartási renddel várja olvasóit.

A Kanizsa TV híradása



2016. augusztus 29. A városban tanuló szín5ös olvasóinknak aranykártyát ajándékoztunk, és az aznapi villámcsődület is az ő tiszteletükre állt össze. A szülők és a gyermekek nagy tömege előtt adtuk át a tiszteletünket kifejező olvasójegyet, mely a megszokottnál nagyobb számú kölcsönzést tesz lehetővé. Abban bízunk, hogy az olvasást szerető kitűnő tanulók olyan társaiknak is kölcsönöznek könyvet, akiket még nem érintett meg az olvasás öröme.

Képes beszámolónk az átadásról (benne mindenki, aki a helyszínen átvette ajándékát)
Kanizsa TV híradás
ZAOL cikk



2016. június-augusztus: Zöldtábor a Csónakázó-tónál

ZAOL.hu cikk
Zalai Hírlap cikk
Kanizsa TV híradás
A Kossuth Rádióban 2016. augusztus 25-én 15.50-15.55 között elhangzott Zöldtábor interjút fényképekkel „feljavítva” feltettük YouTube-ra.

Villámcsődületek nyáron a könyvtárnál

Nyissuk meg közösen a könyvtár kapuit flashmobbal!

Hétfőnként mutatványos flashmob (villámcsődület) a könyvtár előtt, a nyitást megelőző 10 percben (12:50-kor). A meglepetésre készülőket 10 órától várjuk a könyvtárba. Hívd a barátod is!

Van olyan produkciód, amit szívesen megmutatnál 1-2 percben a csődületnek?

Ha igen, jelentkezz! – info@nagykar.hu
Üzenhetsz is a Halis István Városi Könyvtár Facebook oldalán!
Telefon: +36308495266

Eddigi híradások:
2016. június 20-­án került fel a Kanizsa TV honlapjára a legelső villámcsődületről készült riport.
2016. július 18-­án került fel a Kanizsa TV honlapjára az ötödik alkalomról készült riport.
2016. augusztus 8-­án került fel a Kanizsa TV honlapjára a hatodik alkalomról készült riport.
2016. augusztus 8-­án került fel a Zalai Hírlap honlapjára a hatodik alkalomról készült riport.
2016. augusztus 8-i képes riportunk

2016. augusztus 15-i képes riportunk

2016. augusztus 22-i képes riportunk

2016. augusztus 29-i képes riportunk (záró villámcsődület)

2016. július 17. Két könyvajánlóval is gazdagodott gyűjteményünk:
A Manderley-ház asszonya
Az elefántsuttogó


2016. június 24. 11 óra. Göcsej és Őrség hagyományos körtefajtái című könyv bemutatója
Ugyanekkor nyílik meg könyvtárunkban az alkalmazkodó gyümölcsészetről szóló kiállítás is, amely a Göcsej Természetvédelmi Alapítvány"Gyümölcsészháló" című programjának eredménye.
A Zalai Hírlapban egy cikk jelent meg az eseményről, amelyet ide kattintva tekinthetnek meg.


2016. június 8. – június 14. Ünnepi Könyvhét Nagykanizsa


Tisztelettel hívja Önt és családját az Ünnepi Könyvhét rendezvényeire a programokat szervező:
Deák Könyvesház
Halis István Városi Könyvtár
Honvéd Kaszinó

Az Ünnepi Könyvhét nagykanizsai programjai

2016. június 9-10. Ünnepi Könyvhét a Deák téren
Képes beszámolónk ide kattintva tekinthető meg

2016. június 10. 18 óra. Szabó Erika: IDŐKERÉK című verses kötetének bemutatója
Közreműködik: Baj Bianka
A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg

2016. június 10. 17 óra. Kotnyek István: Utak mentén, hegygerincen – Kápolnák és szakrális szobrok a zalai tájban című kötetének bemutatója.
A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg

2016. június 10. 14 óra. Alcser Norbert: Odavágunk a könyvpiacnak! Szerzői kiadás a Publio szemével című kötetének bemutatója.
A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg

2016. június 9. 18.30 óra. Fa Ede: Véges út a végtelenbe című kötetének bemutatója.
Beszélgetőtárs: Kardos Ferenc.
A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg

2016. június 9. 15 óra. Motorcza Gyula: ÉLETEIM, LIFE STORY című kötetének bemutatója.
Beszélgetőtárs: Czupi Gyula
A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg

2016. június 9. 12 óra. PROF. DR. KOVÁCS LÁSZLÓ: Györgyi Géza – Egy kivételes elméleti fizikusi életpálya című kötetének bemutatója.
Beszélgetőtársak az egykori tanítványok: Balogh László és Czupi Gyula
A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg

2016. június 9. 11 óra. A 2016. évi Ünnepi Könyvhét megnyitója a Deák téren.
A megnyitón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg

2016. június 9. 10 óra. Uzsoki Mária: Réka Dombalján című könyvének bemutatója
A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg

2016. június 9. Gyerekkönyvtári foglalkozás Szabó Eszter könyvtárossal
Képes beszámolónk ide kattintva tekinthető meg

A Nimród vadászújság 2016. júniusi számában egy cikk jelent meg Motorcza Gyula: Életeim - Life Story című új könyvéről, amely 2016. június 9-én 15 órakor, az Ünnepi Könyvhét keretében kerül bemutatásra könyvtárunkban.
A teljes cikk ide kattintva olvasható


2016. június 6. Attila óvodások látogatása a gyerekkönyvtárban
Képes beszámoló

2016. június 5. Benke Dániel könyvtáros kollégánk a Zalai Hírlap vasárnapi számában nyilatkozott: mit jelent könyvtárosnak lenni a 21. században?
ZAOL.hu cikk


2016. június 2. Az Attila Óvoda középső és nagycsoportosai látogattak el hozzánk óvónénik kíséretében. Körbejárták a könyvtárat, megnézték a kanizsai vár makettjét és a madárfotó kiállítást. Ezt követően a gyerekkönyvtár könyvei között böngésztek nagy örömmel. Sok kisgyerek élt a beiratkozás lehetőségével, és így kikölcsönözhette élete első könyvét is.

Képes beszámoló


2016. május 29. (vasárnap) 10 óra: A cukortasakok világa - a világ cukortasakjai c. kiállítás megnyitója
Bővebben...



2016. május 27. (péntek) 18:30: Vörösné Pázmándi Ibolya – „Tündérek és angyalok” kerámiakiállításának megnyitója


Sakk-könyvbemutató a könyvtárban
Az Aquaprofit-NTSK (Nagykanizsai Tungsram Sakk-Klub) NB1-es csapatának versenyzője, Pintér József nemzetközi nagymester 13. könyvének bemutatója 2016. május 27-én, pénteken 17:30-kor lesz a könyvtárban. Minden sakk-kedvelőt szeretettel várunk!

Képes beszámoló



József Attila est a Halis István Városi Könyvtárban
Aki már látta, újra akarja látni, aki még nem, sajnálja, hogy eddig nem volt lehetősége rá. Így vannak az emberek Tóth Péter Radnóti-díjas előadó
VASÚT ÁL(L)OMÁS című pódium-drámájával, melynek megismételt kanizsai előadására 2016. május 26-án 18.30 órakor kerül sor a könyvtárban.
Egy ember (jelesül József Attila) megérkezik egy vasútállomásra. Utazik valahová, mert mint minden igaz költőnek, neki is ÚTJA VAN. Amíg várakozik a vonatra, szóba elegyedik a többi utassal (ez esetben a közönséggel). A vonat – mint Magyarországon általában – késik. Így a költőnek bőven van ideje mesélni, elgondolkodni álmairól, vágyairól, életéről, hitéről, édesanyjáról, gyermekkoráról, egyetemi nekibuzdulásáról, az országról, az emberekről, Európáról.
Mindezt rendkívüli átéléssel, hittel, lelki áradással.
Mindenkit szeretettel várunk.


Könyv Mindszenty Józsefről
Szeretettel hívunk minden érdeklődőt 2016. május 24-én, kedden 10.30-11.30-ig Hóbor József Elvek, eszmék, egyház Adalékok Pehm (Mindszenty) József zalaegerszegi működésének első évtizedeihez című kötetének bemutatójára. A kanizsaiak számára is sok érdekes adalékot tartalmaz, hiszen a későbbi hercegprímás zalai működésének két évtizedéről ad képet az eredeti dokumentumok egész sorát is közlő munka.

Képes beszámoló
Zalai Hírlap Online beszámoló




Ön is „kódolna”?

Kódot kapnak a kanizsai várostörténeti táblák. Tekintse meg az elkészülteket, és jelentkezzen!

2016. május 10. Kanizsai könyvtárosok Horvátországban
A kanizsai könyvtárosokat szívesen fogadták az ország nemzeti könyvtárában és a zágrábi városi könyvtárban is. Az önköltséges, jó hangulatú szakmai kirándulás eredménye volt egy jóleső benyomás is: a könyvtárosok máshol is nagy igyekezettel szolgálják a használókat. A nagykanizsai olvasók az igyekezetünkön túl ideálisabb körülményekhez és sokszor korszerűbb szolgáltatásokhoz is jutnak.

2016. május 3. 15 óra
Szeretettel hívjuk egy könyvbemutatóra, mely vidám hangulatával, tanácsaival segítheti a nyugdíjban élők vagy nyugdíjba készülők mindennapjait.

Képes beszámoló
Kanizsa TV összefoglaló

Születésnapi könyvtári sátor 2016. május 1-jén az Ady utca elején. Szeretettel várunk mindenkit! Részletek a képre kattintva.
A nap szenzációja Kollonay Zoltán két minikoncertje a könyvtár születésnapja alkalmából.
Ne felejtsék, hogy könyvjelzőkkel várjuk vendégeinket. Részletek

A 65 éves születésnapunk ünneplésének programjáról érdekes emlékek készültek, ajánljuk olvasónk figyelmébe:

65 év – Interaktív programokkal ünnepeltek a könyvtár dolgozói (Kanizsa TV)

Születésnapi sátrunkban történtekről egy kis képes beszámoló látható a link mögött.

A tánc világnapjára és a 65 éves születésnapunkra készült Kollonay-kompozíció felhangzott a könyvtár hajdani helyén, az Ady utca elején, a „Táncoló harangokon”.

Kollonay Zoltán: Táncoló Harangok


2016. április 30. ...és elindultak a könyvek a város napján. Képes beszámoló


Folytatódik
A kortárs magyar költészet vendégségben a könyvtárban című sorozatunk.
Egy kávé Kamondy Imre költő és dalszerzővel 2016. április 22-én 15 órakor (Kacat király című műve, zenekarának CD-je kapható lesz, és szívesen dedikál is). Egyéb információk előző hírlevelünkben.
Képes beszámoló

A Szabad szombat a könyvtárban 2016. április 16-án folytatódik. A hónap végi Város napján (2016. április 29-30, valamint a folytatásán, a tánc világnapján, 2016. május 1.) való részvételre készülés jegyében tervezzük ennek a napnak a programjait.
Részletek
Képes beszámoló

2016. április 15. 10 óra – „Madarak földön, égen – 2015” – Válogatás a BirdPhotography.Hu fotósainak munkáiból – kiállításmegnyitó
Bővebben...
Fotók a megnyitóról



A kortárs magyar költészet vendégségben a könyvtárban

Kedves Olvasónk! Szeretettel hívjuk egy kávéra Varró Dániellel 2016. április 8-án 15 órára.
A találkozásig kedvcsináló idézetválogatás Varró Dánieltől. Kettőt innen válogattunk, egyben hívjuk a kávézásra, ahol dedikálásra is mód lesz.
Hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker nem áll rendelkezésre csak 160 karakter.
Azt írom + most 1 smsbe
hogy beléd vagyok kedvesem esve
vágyak dobálnak partra kivetnek
billentyűzárát oldd ki szivednek.
A legismertebb műve: Túl a Maszat-hegyen, melynek
6. fejezete Mácsai Pál előadásában meghallgatható az interneten.A könyvtárunkból kölcsönözhető cd-k és könyvpéldányok itt érhetők el.

Képes beszámoló a találkozóról

2016. április 6. A könyvtolvaj - a Halis Könyvtár ajánlója
K'arc - a Kanizsa TV kulturális magazinja

A könyvtolvaj. Benke Dániellel, a Halis István Városi Könyvtár munkatársával ismét történelmi vizekre evezünk. Az évszám: 1939, a helyszín: Németország, és a mesélő: a Halál.

Folytatódik a Szabad szombat a könyvtárban 2016. március 19-én!
A részletes program
A rendezvényről a Zalai Hírlap 2016. március 21-én megjelent számában is olvashatunk.
A teljes cikk ide kattintva olvasható el
2016. március 20. Kanizsa TV híradás

Zalai Hírlap 2016. március 16. 63. szám 1, 2. oldal - Visszatérnek a hatvanasok a könyvtárba - Kikopó fiatalok - Kevesebb középiskolás, egyetemista olvas - A nyugdíjas korosztály kiugróan teljesít, ami a könyvtárhasználatot illeti
A teljes cikk ide kattintva olvasható


2016. március 16. Janne Teller: Semmi - a Halis Könyvtár ajánlója
K'arc - a Kanizsa TV kulturális magazinja

Sokan hasonlítják a Legyek Urához azt az ifjúsági regényt, melyet mai könyvajánlónkban mutatunk be. A Semmi épp úgy a nyers valóságot tárja az olvasók elé, mint Wiliam Golding klasszikusa. Gyerekekről szól, és talán épp ezért annyira megrázó olvasmányélmény a felnőtteknek is.

Szabad szombat a könyvtárban - 2016. február 27. 10-12 óráig

Kollégáink sokfajta programmal jelennek meg a városkörnyék könyvtáraiban. 2016. február 27-én arra készülünk, hogy ezek közül kettőt megmutatunk Nagykanizsa könyvtárhasználóinak is. Az aznapi ajánlatunkat más érdekességekkel is bővítjük.

A program folyamatosan bővül.

A gyermekeknek a kézműves foglalkozás mellett mesefelolvasást, kártyázást, társasjátékot is ajánlunk. Az Egy eltűnőben lévő világ képei című programunkhoz ajánljuk ezt a képsorozatot. Az oxyfáról szóló előadás újdonsága pedig az, hogy a résztvevők között két oxyfát sorsolunk ki. A bővült program itt tekinthető meg.

Szeretettel várunk mindenkit!

A nagysikerű rendezvényen készült fotók


A rendezvényről a Zalai Hírlap 2016. február 29-én megjelent számában is olvashatunk.
A teljes cikk ide kattintva olvasható el

A játékos kedvű és az új ismeretekre vágyó egyaránt talált érdekességet a délelőttön, jóleső érzés volt látni, hogy a gyermekek „elhozták” szüleiket és nagyszüleiket a könyvtárba. Várhatóan 2016. március 19-én és április 23-án újabb szabad szombatok lesznek a könyvtárban.


Zalai Hírlap 2016. február 26. 48. szám 5. oldal - Vonatjegy Szent Antalnak - HELYTÖRTÉNET - Kanizsai házak és lakóik története, nyomtatásban is
A teljes cikk ide kattintva olvasható


Olvassa, kérje heti levelünket! 

Hetente küldött könyvtári levelünkből először az olvasóink értesülnek a könyvtárral kapcsolatos fontos információkról. Szerencsére a média képviselői is olvassák. 2016. február 11-i levelünk eddigi visszhangja: 

Zalai Hírlap 2016. február 15. 38. szám 4. oldal – A frissebbeket olvassák inkább
A teljes cikk ide kattintva olvasható

KIT link
Facebook link

Szerelem? – Házasság! Könyv? – Halis!

2016. február 13-án, szombaton rendezték meg a VII. Kanizsai Esküvő Kiállítást a Hevesi Sándor Művelődési Központban, ahol a Halis István Városi Könyvtár is képviseltette magát. A házasulandó párok a bőség zavarával találták szembe magukat, hiszen a könyvtár gyűjti a párkapcsolattal, házassággal, esküvővel kapcsolatos irodalmat is. Ebből mutattak egy kis ízelítőt az érdeklődőknek, természetesen a kölcsönzésükre is lehetőség nyílt. Aki pedig még nem volt tagja a könyvtárnak, most ingyenesen be is iratkozhatott. A könyvtár dolgozói az alkalomhoz illő „szerelmes” idézetekkel is készültek, mellyel sokak arcára sikerült mosolyt csalni.

Fotók!


Zalai Hírlap 2016. február 11. 35. szám 1, 3. oldal – Erőtlenül, de visszatámadt a tél – ANOMÁLIA – Érdekességek a város időjárásának elmúlt másfél évszázadából
A teljes cikk ide kattintva olvasható
Bővebben olvashatnak Nagykanizsa időjárásának történetéről a www.nagykanizsaidojarastortenet.nagykar.hu weboldalunkon, illetve könyvtárunkban, a szolgáltatásainkat bemutató kiállításon.


2016. január 22. 12.45: A Magyar Kultúra Napja – A könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítás megnyitója.

A kiállítást megnyitja: Czupi Gyula, a könyvtár igazgatója
A kiállítás eddigi poszterei
Az idei kiállításmegnyitó képei
A tavalyi kiállítás megnyitóján készült képek

2016. január 22-én már 13. alkalommal ünnepeltük könyvtárunkban úgy a magyar kultúra napját, hogy a könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítást állítottunk össze. Úgy gondoljuk, hogy a magyar kultúrához a könyvtárban nagyon sokféle módon férhetünk hozzá. Mi magunk növelni kívánjuk a lehetőségek számát. Erről számolnak be azok a hagyományos tablók, függőleges és vízszintes képfolyamok, melyek a mostani kiállítás megtekintői láthatnak. A korábbi tablók kettővel bővültek. Az egyiken az elmúlt 15 év összefoglaló adatai láthatók, a másikon a folyóirat-digitalizálás hasznosulását foglaltuk néhány adattal össze. Látható még a 15 éves épületünk építésének képsorozata, a  (Ady utca), Nagykanizsa időjárásának 150 évéről szóló, és még sok más szolgáltatásról szóló képsorozat is. Az eseményről a Kanizsa TV és a Kanizsa Újság híradást közölt.

Zalai Hírlap 2016. január 16. 13. szám 2. oldal – VENDÉGÜNK Czupi Gyula, a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár igazgatója – A kultúra örökség és tanulni való ismeret
Bővebben...


Nagykanizsai Maraton 2016. január 15. 2. szám 1, 3. oldal – Az idei évben tematikus rendezvénysorozat keretében mutatják be a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár elmúlt másfél évtizedét, amelyet már új épületében töltött az intézmény.
Bővebben...


2016.01.04. Egy adományozási sorozat kezdete

Csizmadia Tibor adományozó a várhatóan 10 kötetben megjelenő, kézzel másolt magyar nyelvű Biblia első kötetét ajándékozta könyvtárunknak. A további kilencet is a könyvtár olvasóinak szánja. A különleges munka a gyűjteményünkben található Bibliák számát gyarapítja. A Szegedi Biblia születéséről részletek itt olvashatók.

Fotók az adományozásról
A Kanizsa TV híradása az eseményről
Zalai Hírlap Online cikke
Zalai Hírlap cikk

Anno Wlassics Gyula volt könyvtárunk egyik névadójelöltje. Az alábbiakban közreadunk egy kis videót, ami a róla elnevezett emléktermünket mutatja be. Érdemes megnézni!
Ezzel a karácsonyi-újévi kis üdvözlőkártyával szeretnénk kedveskedni Nagykanizsa és a járás minden lakójának!


2015

Halis 1602015-ben a középpontba könyvtárunk névadója, a 160 éve született Halis István életműve kerül.
Részletek a Halis 160 programunkról
Halis István művei ide kattintva érhetőek el

Nagykanizsa könyvtára 2001 óta viseli Halis István nevét. 10 éve az intézmény már tartott Halis emlékévet, s idén is meghirdették a "Halis 160" a Halisban esztendőt.
A Kanizsa TV videója

2015. december 1-ig Halista Olvasási Kihívás
Szeret olvasni? Szereti a kihívásokat is? Akkor a Halista Olvasási Kihívást Önnek találták ki!
Facebookos játékunk

2015. december 15. Emléklapok kiosztása fotóalbum

Médiában megjelent:
2015. május 6. Kihívás: Huszonötböl legalább tízet kell elolvasni (a Zalai Hírlap cikke)

Zalai Hírlap 2015. december 16. 294. szám 1,2. oldal – Olvasási bakancslistát teljesítettek – Egyre többen veszik igénybe falvakban is a szolgáltatásokat
Bővebben...


Kanizsa TV 2015. december 15. NAPI KANIZSA - Mozgókönyvtárosok karácsonya (videó)


Zalai Hírlap 2015. december 8. 287. szám 5. oldal – Nem csak helyben, otthon is olvasható – Több, eddig csak helyben használható kézikönyvet is kölcsönözhetővé tett nemrégiben a Halis István Városi Könyvtár.
Bővebben...


2015. december 2. 9 óra: Író-olvasó találkozó a Biheka meséje szerzőjével - bögresorsolás
Bővebben...

Fotók a találkozóról


2015. december 1. 17 óra – A Pannon Tükör 20. születésnapja
Bővebben...

Fotók az eseményről

2015. november 30. Elkészült a Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ "Segíts, hogy segíthessünk" Alapítványa által felállított karácsonyfa, mely 2016. január 6-ig látogatható a könyvtárban.

Kérjük, adományozzon Ön is! Vigyen magával egy mézeskalácsot a fáról, hogy saját otthonát díszítse, és emlékeztesse Önt a karácsony valódi értékére, az erre szánt felajánlást pedig helyezze el a gyűjtőládában.
A mézeskalács díszekért felajánlott bevétel hátrányos helyzetű gyermekek és családok támogatására kerül majd felhasználásra.

Segítségét és támogatását előre is köszönjük!

Fotók a megnyitóról

Zalai Hírlap 2015. november 26. 277. szám 7. oldal – Egy év alatt tíz könyvet – Véghajrájához közelít a Halista Olvasási Kihívás, a résztvevőknek már csak pár napjuk van arra, hogy teljesítsék vállalásukat.
Bővebben...


Zalai Hírlap 2015. november 26. 277. szám 4. oldal – Író-olvasó találkozók iskolásoknak
Bővebben...


Zalai Hírlap 2015. november 19. 271. szám 4. oldal - Reális Kanizsa-kép - Két előadás már lezajlott a nagy sikerű Nagykanizsai Mindentudás Egyeteméből, és lesz még folytatás.
Tovább a cikkhez


2015. november 18-án, szerdán 17:30-ra helyi szerző kötetének bemutatójára hívjuk. Kis János Zalai sporthistória című munkája már a szerző 17. könyve.
A következők kölcsönözhetők is könyvtárunkból (keresse katalógusunkban):
Az olimpiák krónikája (2009-2010), Délvidéki magyar olimpikonok (2013), Kanizsai olimpikonok 1896-1996 (1997), Kárpát-medencei magyar olimpiai érmesek (2012-2014), Olimpiai kérdések (2003), Olimpiák hősei (2007), Téli olimpiák (2008-2009), Tolna megyei olimpikonok (2006), XX. századi keszthelyi olimpikonok és kiemelkedő sportemberek (2004), Zalai olimpikonok 1896-1996 (2000), Zalakomár sporttörténete (2002)
A programról részletek itt olvashatók.
Fényképek az eseményről

2015. november 11-én 9 órakor Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme, Nagykanizsa monográfia III. kötet
Téma: Nagykanizsa politikai élete (1850-1945)
Előadó: Paksy Zoltán, a Nagykanizsai monográfia III. kötetének szerzője
Részletek
Az előadáson készült fotók



2015. november 9. Az alkotó ember játéka - W. Kovács Ágnes rajzkiállítása
Részletek
Album
Kanizsa TV híradás
Zalai Hírlap híradás

2015. október 21-én 10 órakor
a könyvtárban folytatódott a Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme (a Nagykanizsa – városi monográfia III. kötetének ismertetésével).
Az előadás címe: Nagykanizsa gazdasági fejlődése (1850-1945) Előadó: Kaposi Zoltán

A II. kötetről készült előadások, a Kanizsa TV 45 perces felvételei elérhetők a mindentudas.nagykar.hu honlapunkon.

Fényképek az előadásról


Zalai Hírlap 2015. október 10. 238. szám 4. oldal – Kerekes székkel a könyvtárban – A kanizsai intézmény jól megközelíthető, a sorok között könnyű haladni
Tovább a cikkhez


2015. október 9. és 11. Országos és nagykanizsai könyvtári napok és Könyves Családi Vasárnap

2015. október 7. Levél egy meg nem született gyermekhez – e címet viseli az a könyv, mely rövidsége ellenére is nagy visszhangot keltett megjelenése idején. Története mit sem vesztett aktualitásából. A kötetet Osvald Éva könyvtáros mutatja be. (www.kanizsatv.hu)

Zalai Hírlap 2015. szeptember 23. 223. szám 16. oldal – Papírra rótt csodák – KÖNYVEK – Kiállítás nyílt a szerzetesek ránk hagyott örökségéből
Tovább a cikkhez


2015. szeptember 17. Az elit alakulat és The Pacific - A hős alakulat – a Halis Könyvtár ajánlója
Ezúttal – a megszokottól eltérően – két kötetet is bemutatnak segítőink: Benke Dániel és Musztács Krisztián, a Halis István Városi Könyvtár munkatársai.
www.kanizsatv.hu

Zalai Hírlap 2015. szeptember 10. 212. szám 4. oldal – A legkanizsaibb kanizsai – Könyvjelzőre és gyufaskatulyára került Halis István arcképe
Tovább a cikkhez


Bár 2015. augusztus 20-23. között mi is szünetet tartunk, a névadónk születésnapjáról azért megemlékezünk egy eddig még nem olvasható regényének közrebocsátásával: a Kétszáz év előtt című regény (alcíme: Aranykeresztesek és boszorkányok - Történeti regény) érdekesen mutatja be a török alóli felszabadulást (1690) követő időszakot. Ajánljuk minden Nagykanizsa története iránt érdeklődőnek.

A művet megmutattuk a média képvselőinek is egy sajtótájékoztató keretében.

Kanizsa TV híradás
Zalai Hírlap cikk

Zalai Hírlap Online cikk

Emlék-gyufaskatulyákat is készítettünk Halis István emléktáblájával és könyveinek listájával:

A 2015. augusztus 24-gyel kezdődő héten könyvtárunkba látogatóknak ajándékba adjuk ezeket a gyufás dobozokat. Szeretettel várjuk Önt is.

2015. július 15-én kedves vendégeink voltak, tánctábor lakói látogattak el hozzánk. Olvastak, énekeltek és gólyalábaztak velünk. Hogy jól érezték magukat, bizonyítják a felvételek.


Zalai Hírlap 2015. július 2. 153. szám 4. oldal - Könyv, középkor, velocipéd - A minap zárult le a Halis István Városi Könyvtár hagyományos olvasótábora.
Tovább a cikkhez

Tisztelettel hívjuk a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere emlékplakettel kitüntetett kovásznai Gazda József Vezényelt történelem című kötetének könyvbemutatójára.
A könyvbemutató időpontja: 2015. június 11. (csütörtök) 16,30

Meghívó letöltése
A megnyitón készült fotók

2015. június 4. Szoliva János: Idővonal című posztumusz kötetének bemutatója

Részletek
Fotók a rendezvényről
Borító
Fülszöveg


2015. június 4. Uzsoki Mária: Ráchel könnye c. kötetének bemutatója

Fotók a rendezvényről
Borító és fülszöveg

2015. június 4. Ünnepi Könyvhét

Megnyitó 2015. június 4. csütörtök 11 óra, Deák tér
Megnyitja: Nyeste Pál, a piarista iskola igazgatója

Részletes program

Fotók a megnyitóról
Zalai Hírlap cikk a megnyitóról

Az elhangzott mesék:
Bogdán Attila zalakomári mesemondó - Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön részlet
Marci Veronika zalakomári mesemondó - A fiatal pár és a kotlós

2015. május 29. Pintye Anna: Természetközelben című kiállításának megnyitója
Bővebb információ a rendezvényről
Az esemény meghívója
Megnyitó beszéd
Fotók a megnyitóról

2015. május 28. - június 16. A MAG DALA
mandala kiállítás a könyvtárban - MEGHÍVÓ

Megnyitó beszéd
Fotók a megnyitóról

2015. június 3-ig megtekinthető könyvtárunkban két Magyarországon élő holland származású képzőművész, Péter Jansen festőművész és Wout Koppers szobrászművész kiállítása.
Fotók

2015. május 17. Gyereknap Alsórajkon
A Halis Könyvtár dolgozói és a Nagykanizsai Gólyalábasok segítették az élményteli nap létrejöttét. Volt kézműves foglalkozás, helyismereti vetélkedő, célbadobás fonott karikákkal, karikahajtás biciklikerékkel, ugróiskola, rajzolás aszfaltra, kirakózás, könyvtári bemutató, karaoké, és persze mérhetetlen mennyiségű gólyalábazás, amit nem lehet elunni.
Fotók

2015. május 8-án nyitottuk meg könyvtárunkban a Magyarország összes települését képeslapokon bemutató kiállítást a gyűjtőre, Nemesi Lászlóra emlékezve. Ő látható középen.

A megnyitón készült fényképek és a polgármesteri köszöntő szövege

A képeslapok felrakását a környékbeli iskolások végezték. Ennek folyamatát követhetik itt figyelemmel.

Ritka alkalom, hogy nagykanizsai intézményből az országos média közvetít. A könyvtárunkban nyíló kiállításról viszont a Kossuth Rádió és az M1 tévé is adott hírt:

Híradás az M1-en
Híradás az ATV-ben
Híradás a Kossuth Rádióban

Korábbi bemutatók:
2012.02.22. Vas megye képeslapjai - kiállításmegnyitó
2011.07.01. Veszprém megye képeslapjai - megnyitó
2011.01.28. Somogy megye képeslapjai - megnyitó

Miket találtunk a visszahozott könyvekben – összeállítás
Több médium (három újság és egy televízió) is foglalkozott már ezzel az érdekes témával, most csokorba szedtük őket:

2015. május 6. Az tűnt fel, hogy túl vastag (Zalai Hírlap)
2015. május 4. Különös leletekre bukkantak a könyvtárban (NOL.hu)
2015. május 4. Harry Potter fél pár zoknival (Népszabadság)
2015. március 10. Kis színes hír a könyvtárunkból az RTL Klub híradójában

2015. április 23. Egy zalai népmese segítségével ismerkedtek meg a történelmi Zala megyében található szlovéniai Lendva diákjai a nagykanizsai könyvtárban fejlesztett olvasásnépszerűsítő programmal, az Azolóval. A könyvtár dolgozóinak látogatásáról, az ottani programról a Muravidéki Magyar Rádió 2015. április 24-én Terepjáró című műsorában számolt be, amely a rádió archívumából is meghallgatható. Az iskola honlapján is megemlékeztek a látogatásunkról.
Fotóalbum az eseményről

2015. április 22. Wounded Knee-nél temessétek el a szívem – a Halis Könyvtár ajánlója
A könyvtáros: Benke Dániel
www.kanizsatv.hu

2015. április 8. Könyvtárunk adott helyet a Kupakkép építők alkotásaiból készült kiállításnak. Ebből az alkalomból díjakat is átadtak. A megnyitón készült képeket itt láthatja. A kiállításon készült képek is megtekinthetők az interneten.

2015. március 25. Igazából mennyország – a Halis Könyvtár ajánlója
2003-ban, az akkor még csak 3 éves Colton Burponál súlyos betegséget diagnosztizáltak. Gyógyulásához orvosai nem fűztek reményt, a fiú mégis visszatért az életbe – túlvilági élményekkel. A nebraskai Burpo család története azóta bejárta a világot, az esetből könyv, majd film is készült.

Csokorba szedtük filmes könyvajánlóinkat, melyeket a Kanizsa TV jóvoltából készíthettünk el. Kellemes időtöltést kívánunk hozzá!
A beépített huligán Acélzivatarban Orosz napló Ready Player One és a többi...

2015. március 9. Madarak földön, égen - fotókiállítás

Fotók a kiállításmegnyitóról

2015. február 27. Szeretettel hívjuk az alábbi könyvbemutatóra: (nagyításhoz kattintson a képre)

2015. február 25. Halis István klubdélután a Hölgyklub szervezésében
Fotóalbumunk
Cikk és videók a Zalai Hírlap Online oldalán


2015. február 17. Acélzivatarban – a Halis Könyvtár ajánlója
Benke Dániel munkatársunk egy olyan kötetet mutat be, mely az I. világháború eseményeinek művészi és egyben megrendítő krónikája.
www.kanizsatv.hu

2015. február 14. Farsangi könyvfelvonulás a fánkfesztiválon
Fotóalbumunk


Vasárnapi Zalai Hírlap 2015. február 1. 5. szám 1, 3. oldal - A HÉT SZTORIJA - Az érettségi feltétele az 50 órás önkéntes munka - Az életre készíti fel őket
Tovább az 1. oldalon lévő cikkhez
Tovább a 3. oldalon lévő cikkhez


2015. január 28. Ezen a napon történt...
Minden könyvtárunkba látogató találkozott az „Ezen a napon” ajánlóval. Sokan találtak rá itt olyan olvasmányra, melyet talán másként nem fedeztek volna fel.
A készítők összegezése itt olvasható.

2015. január 22. Megnyitottuk szolgáltatásainkat bemutató kiállításunkat a Halisban! A kézzel gördíthető függőleges „papírweblapok” szemléltetik az interneten elérhető tartalmaink sokaságát és változatosságát.
Újdonság a 160 éve született Halis István életművének bemutatása.
További fotók
Kanizsa TV híradás

Kanizsa 2015. január 15. 1. szám 2. oldal - Halis 160 a Halisban
Tovább a cikkhez

Zalai Hírlap 2015. január 13. 10. szám 1, 11. oldal - Kevesebben olvasnak?
Tovább az 1. oldalon lévő cikkhez
Tovább a 11. oldalon lévő cikkhez

Zalai Hírlap 2015. január 3. 2. szám 3. oldal - Jelentős frissítés történt a Hol, mi? Kanizsai házak és lakói című internetes helytörténeti adatbázisban, illetve elindul a Halis-emlékév.
Zalai Hírlap cikk

A Halis 160 programunkról és az új Hol, mi?-ról további híradások:
Kanizsa TV híradás
- KanizsaHír cikk - Kanizsa Újság cikk


2014

2014. november végétől az év végéig, a felhívásban szereplő napokon kézműves karácsony a könyvtárban. A részletekért tekintse meg a teljes felhívást.



2014. december 1-i fotók

2014. december 1. A Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Segíts, hogy segíthessünk Alapítványa a tavalyi évhez hasonlóan egy jótékonysági kezdeményezés keretein belül a Halis István Városi Könyvtár épületében egy karácsonyfát állít fel.

Kérjük, adományozzon Ön is!
Vigyen magával egy mézeskalácsot a fánkról, hogy saját otthonát díszítse és emlékeztesse Önt a karácsony valódi értékére.

A mézeskalács szívekért felajánlott bevétel hátrányos helyzetben lévő gyermekek és családok támogatására kerül majd felhasználásra.

A teljes felhívás
Tavalyi szeretetfa képek

2014. november 28. A könyvtárba hívjuk véradásra a Civil irodával együtt olvasóinkat 2014. november 28-án, pénteken 12 és 16 óra közötti időszakban. Segítsünk együtt a rászorulóknak! (Az előző sikeres könyvtári véradás híre a Kanizsa TV honlapjáról itt olvasható.)
Néhány fotó a véradásról...
A Kanizsa TV híradása...

2014. november 26. Fotókiállítás a ZALAERDŐ Zrt. dolgozóinak munkáiból
Részletek
A megnyitón készült fotók:

Zalai Hírlap 2014. november 19. 269. szám 7. oldal - Minden eszközt bevetnek - OLVASÁS - Az "ősellenségnek" tekintett internet segítségével népszerűsítik. Gyermekek sokasága a könyvtárban az Azolo-programon.
Tovább a cikkhez

2014. október 14. 16.15: Klaszán Erzsébet, fonyódi alkotó Erzsébet könyve c. verseskötetének bemutatója
További információ
Albumunk a rendezvényről
Lengyák István megnyitójának a szövege

2014. október 2. A Nagykanizsa Városi monográfia harmadik kötetének bemutatója
A videón Nagykanizsa történetének nagyszabású feldolgozása III. kötetének bemutatása a szerkesztő szavaival. Minden Nagykanizsa iránt érdeklődő számára érdekes!

2014. szeptember 26. "Életmentő tűszúrás = Védőoltás" címmel kiállítás nyílt a könyvtárban. A diákok, akik résztvettek a megnyitón, örömmel tekintették meg az eszközöket, és nagy kedvvel fogtak bele az internetes játékba (www.e-bug.eu honlapon).
Albumunk a megnyitóról
A kiállítás plakátja

Az eseményről készült beszámolók:
A KanizsaHír cikke
A 8800.hu cikke

2014. szeptember 26. A Vasemberke Kupa résztvevői nálunk is jártak. Itt megtekintheti albumunkat.


Zalai Hírlap 2014. szeptember 4. 206. szám 4. oldal - A világhálón is szörföltek - Az önkormányzat idősügyi tanácsa még az év elején indította útjára a nyugdíjasok ingyenes alapfokú számítógépes képzését.
Tovább a cikkhez

2014. augusztus 15. Ördögkatlanban a gólyalábasok - Kanizsa TV
Az idei, hetedik Ördögkatlan Fesztiválon a kanizsai gólyalábasok is szerepeltek.
A Kanizsa TV híradása

Idén, 2014-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Sopronban tartotta 46. Vándorgyűlését július 17-19. között.
Nézze meg két rövid híradásunkat a Kanizsa TV jóvoltából!

Kustár Zsuzsa (1942 - 2014) kamarakiállítás a könyvtárban
2003-ban Kustár Zsuzsa homokfúvott üvegablakainak felavatása fontos esemény volt könyvtárunkban. Akkor Kustár Zsuzsa alkotásához megfogalmazta gondolatait is (kattintson!).
Emlékére ezt a leírást, a róla és tőle való írásokat - könyvtárunk gyűjteményéből -, valamint három alkotását állítottuk ki kamarakiállításunkon. (További fotók...)
A Kanizsa TV megemlékezése (videó)
Megkezdik a hagyaték feldolgozását - Kanizsa TV

Koncertek a könyvtárban! 2014. július 1. (kedd) 18,30-tól A Köztársaság Bandája (AKB) zenekar. Lásd a képen!
A harmadik, befejező program A Köztársaság Bandája koncertje (fotók). Ők a Folkbeats tehetségkutató verseny helyezettjei, két kanizsai tagjuk is van. Most arra készülnek, hogy tervezett második lemezük számaiból is többet megmutatnak az érdeklődőknek.
A Köztársaság Bandája azt a fajta világzenét játssza, amit kevesen művelnek: népzenei feldolgozásaikat fiatalos, naprakész formába öntik – és olyan energiával tálalják, ami azonnal magával ragadja hallgatóit.
Egy jellegzetes számuk
Szeretettel várjuk!

Frissítés: A Kanizsa TV is készített egy rövid összefoglalót a nyári koncertekről.

2014. június 24. Orosz napló - a Halis Könyvtár ajánlója
Kollégánk legújabb könyvajánlója: egy „útikönyv” a hidegháborúból.
A könyv a katalógusunkban


Koncertek a könyvtárban!
Lásd a képen! 2014. június 24. (kedd) 18,30-tól Igricek zenekar.
Sokan hiányolták az elmúlt időszakban, hogy városunk kedvelt zenekarát keveset hallják Nagykanizsán.
Most itt a nyár Igricek-koncertje! (fotók)
Az első kedd a Góbé zenekaré volt, a közönség nagy örömmel hallgatta őket a könyvtárban. Szeretettel várjuk!
2014. június 18. Ready Player One - A Kanizsa Televízió segítségével készült legújabb könyvajánlónk. A könyvet bemutatja: Musztács Krisztián könyvtáros.


Koncertek a könyvtárban (fotók)
2014. június 17. Góbé zenekar,
2014. június 24. Igricek,
2014. július 1. AKB - A Köztársaság Bandája

Bemelegítés a nyár nagy fesztiváljaihoz Kanizsán
Bővebben a link mögött: Poszter


2014. június 10. Múzsák randevúja - kiállítás az Ünnepi Könyvhét alkalmából Soós József költő verseiből, Németh Dezső és Kovács Zoltán alkotásaiból
Bővebben a rendezvényről
A megnyitón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg

Kedden, 2014. június 3-ától indul az Ünnepi Könyvhét! Egy előzetest most közzéteszünk a programokról.


2014. május 23. Balogh Antal - Nagykanizsa sakktörténete könyvbemutató
Pénteken mutatták be a fenti, Út a magyar bajnoki címig alcímet viselő könyv bővített kiadását, kiegészítve 2008-2013. fontosabb történéseivel. Vendégek voltak: Balogh Antal szerző, Cseresnyés Péter polgármester, Nagykanizsa országgyűlési képviselője, Mészáros Attila, a magyar sakkszövetség főtitkára és Nádasi Tamás, a városi sakkszövetség elnöke.
Fényképek az eseményről...


Zalai Hírlap 2014. május 8. 106. szám 4. oldal - Olvasásra nevel a könyvtár - KÍNÁLAT - A gyerekek megismerkednek Azoloval és kicsit gólyalábaznak is
Tovább a cikkhez
Fotók az eseményről

2014. május 7. Bob, az utcamacska - könyvajánló
Legújabb könyvajánlónk megtörtént eseményekről szól.
Köszönjük kollégánknak és a Kanizsa Televíziónak a segítséget!
Videó...


2014. április 25-26. Könyvtár a Város Napján
Könyvtárunk kint volt a Város Napján. Sokan látogattak meg bennünket. Sokan mondtak igent arra a kérdésünkre, hogy "Megkínálhatjuk egy idézettel?" Vittünk magunkkal színezőket Kanizsa madártávlati képéről és összerakható napórákat. Nemcsak gólyalábazni lehetett velünk, hanem maguk a Nagykanizsai Gólyalábasok is megjelentek sátrunknál.
A képgaléria megtekinthető itt.

Zalai Hírlap 2014. április 19.
Kanizsa 2014. április 24..
Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója arról számolt be, hogy az érettségi előtt álló, közösségi szolgálatra kötelezett fiatalok segítségével indul be a könyvfutár-szolgálat. Ennek lényege, hogy a mozgásában akadályozott idős ember jelzi, milyen könyvet, vagy folyóiratot olvasna szívesen, a fiatalok pedig házhoz viszik azt. Sőt, ezen túlmenően még olvasmányélményekkel is tudnak szolgálni majd, illetve hasznos olvasnivalót ajánlani. Cseresnyés Péter szerint ez egyszersmind szép emberi találkozás is lehet az idős és a fiatal generációk közt. (Szöveg: Zalai Hírlap 2014. április 19. 92. szám 3. oldal - WebDoki és könyvfutár)
Kanizsa Újság cikk
Zalai Hírlap cikk

2014. április 16. Generációk találnak egymásra a számítógép előtt. Könyvtárunk is segíti a szépkorúak digitális írástudásának fejlesztését. (Zalai Hírlap)
Tovább a cikkhez

2014. április 14. Zalakomári vendégek az Olvasni jó programon
Az Olvasni jó program zalakomári vendégei 2014. április 14-én a környékükön gyűjtött - A királyfi és az óriás című - népmese segítségével ismerkedtek a www.azolo.hu lehetőségeivel.
Írás az azolo.hu-n

2014. április 12. A könyvtár a Nagy mesés-mókás kalandjáték helyszínén a Kanizsa Plazában (Album)

2014. április 11. A magyar költészet napján, egyben a Bölcsődék Napja alkalmából Böjte Csaba OFM ferences rendi szerzetes előadást tartott a könyvtár konferenciatermében. A téma a pedagógusok, a kulturális és a közösségi értékek kapcsolata volt.
Albumunk...

2014. április 2. A Kanizsa TV segítségével készült könyvajánlónk egy 2. világháborús könyvről szól. Robert Capa, a híres fotóriporter kíséri végig a háború eseményeit az amerikai hadsereg haditudósítójaként. A lebilincselő stílusú beszámolót több mint száz fekete-fehér felvétel is illusztrálja.
Videó...

Zalai Hírlap 2014. április 3. 78. szám 1., 3. oldal - Napórát avattak a könyvtár falán - Tegnap a miklósfai általános iskolásokkal közösen avatták fel a Halis István Városi Könyvtár Kölcsey utcai bejárata fölött elhelyezett napórát.
Tovább a cikkhez
Fotók a könyvtári napról


2014. március 28. Közfoglalkoztatott munkatársaink jóvoltából megújult, megtisztult látogatóink által sokat koptatott könyvtárbejáratunk.
Album a munkafolyamatról...

Nagykanizsa újabb lapja vált elérhetővé az interneten a Halis István Városi Könyvtár jóvoltából. Mostantól a Zalai Közlöny hetvenezres, a Zala negyvenezres oldalszáma után egy rövidebb ideig megjelenő, de műfajában a többiektől eltérő lapot, a Nagykanizsai Friss Újságot érhetik el az érdeklődők. Az 1901 és 1905 között megjelenő lap 5000 oldala igazi korabeli bulvár.

2014. március 14. A Cserhátisok március 15-i ünnepségén került bemutatásra a városi tanulmányi útjaik eredményeképpen készült közös bemutató az 1848-as nagykanizsai események helyszíneiről.
Pár kép az ünnepségről...

Könyvtárunk belső tere, mint látványosság. Szakács-Kovács Lóránt és Varga György ajándéka ez a "szédítő" körpanoráma.
(Itt egy másik szédítő is.)
2014. március 7. A Cserháti iskola 10.a osztálya a Gőzmalomnál járt (korábban "lapdázó rét"), ahol Jellasics után néhány nap múlva az ifjú Nugent őrnagy­ serege ütött tábort 1848-ban.
Albumunk
2014. március 7. Ugyancsak ezen a napon a Cserháti iskola 9.c osztálya az Alsótemplomot és a vele szemben álló, most Ady u. 17. sz. alatti épületet látogatta meg. Az 1848-as események idején a két épület közti rész – ahol ma emeletes házak állnak – üres volt, itt fékezték meg a városunkba portyázni induló horvát katonákat az egymással szembeni lőállásokból.
Albumunk

2014. március 5. A Cserháti iskola 9.a és 10.c osztálya meglátogatott két helyszínt az 1848-as kanizsai események emlékére: a Felsőtemplomot és a Korona vendéglőt, amelyek a fosztogató horvát katonák feltartóztatásának és elfogásának színhelyei voltak.
Albumaink:
9.a és 10.c osztály a könyvtárban
9.a osztály a Felsőtemplomnál
10.c osztály a Korona szállónál
2014. március 4-én, kedden a Cserháti iskola 10.d osztálya látogatta meg az iskola szomszédságában fekvő zsidó temetőt, melyet az 1848-as háborús események alatt a horvát katonák használtak búvóhelyül.
Albumunk

2014. március 3. A Cserháti iskola 9.d és 10.b osztálya tartotta nálunk és a városban óráit. A március 15-i ünnepségre készülnek, hajdani események kanizsai helyszíneit látogatják, valamint a helyszínek történetével ismerkednek a holmi.nagykar.hu segítségével.
A 9. d. osztály Tarnóczky Attilával a királyi sóház egykori helyét azonosította, mely 1848-ban a "Gelka" helyén volt.
A 10.b-sek témája az 1848-ban létező városháza volt, ezért mentünk a Fő utcára, ahol megismerték a diákok, hogy a "lordok háza" helyén állt az akkori épület.
Mindkét osztály fotói

2014. március 1. A fánkfesztiválon együtt vonultak az ünneplő tömeggel a könyvjelmezesek és a kanizsai gólyalábasok is!
Albumunk


2014. február 27. A Cserháti iskola március 15-i ünnepségére készül. A hajdani események kanizsai helyszíneit látogatják, valamint a helyszínek történetével ismerkednek a holmi.nagykar.hu segítségével. Elsőnek a téma a gimnázium volt, mely 1848-ban az Eötvös téren állt.
Albumunk


2014. február 27. Világörökség a busójárás – Zóka Gyula tárlata a mohácsi busójárásról megtekinthető 2014. március 14-ig a könyvtárban.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A képen jobb szélen Zóka Gyula.
Album


2014. február 18. 11 óra: Baráti találkozó Vértes Judittal az édesapjáról írt művei és a karácsonyra megjelent Emlékek nyugágyon című könyve kapcsán
A találkozón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg


2014. február 14-én a Kocamurisok jártak nálunk, ahol két feladattal kellett megbirkózniuk a főiskolásoknak a www.nagykar.hu honlapcsaládunk webes és nyomtatott változatával kapcsolatban. Albumunk

"Emma meg én" - bepillantás a vak emberek mindennapi életébe - a Halis Könyvtár ajánlója Benke Dániel könyvtárossal
Tovább a videóhoz


2014. február 1-7. között közmunkások segítségével festettük ki a kiskanizsai fiókkönyvtár helyiségeit.
Albumunk
Zalai Hírlap cikk


"Nézd, ki van itt" - egy szatíra a Könyvtár ajánlásával, Benke Dániel bemutatója a könyvről
Tovább a videóhoz

Zalai Hírlap 2014. január 24. 20. szám 20. oldal - Száz méter tudás - PERFORMANSZ - Különleges és látványos
Tovább a cikkhez

Zalai Hírlap 2014. január 23. 19. szám 11. oldal - Közelebb a közösségekhez - SZOLGÁLTATÁS - A klasszikus könyvtári kínálatnál bővebb repertoárral - Nemcsak könyvet visznek, hanem előadásokat is
Tovább a cikkhez

2014. január 22-én, szerdán a Magyar Kultúra Napja tiszteletére szolgáltatásaink bemutatását láthatták függőleges kiállítás formájában könyvtárunkban. A rendezvényen készült képekből egy összeállítást láthatnak itt.




2013

Zalai Hírlap 2013. december 12. 289. szám 11. oldal - Közösséget épít a könyvtár
Tovább a cikkhez

2013. december 11. 18:00 Pék Pál emlékest – Deregi László: Pék Pál című könyvének bemutatója
Részletes program az Eseménynaptárban
FÉNYKÉPEK A RENDEZVÉNYRŐL

2013. december 11. 15:00 Dinnyés József DVD bemutatója a könyvtárban – A szeretet és küzdelem dalai
A DVD 300 költő 1400 énekelt versét tartalmazza. Részletek a következő honlapon: www.dinnyes.com
Eseménynaptár
FÉNYKÉPEK A BEMUTATÓRÓL

2013. december 10. 9:30 Fürtös György érmegyűjteményének bemutatása a könyvtárban
Megnyitja: Dénes Sándor alpolgármester
A kiállítás megtekinthető 2014. január 17-ig, a könyvtár nyitvatartási idejében
A képen: Államszövetségek, országok és valuta közösségek pénzérméi 1900-2012 (202 db érme)
Eseménynaptár
FÉNYKÉPEK A MEGNYITÓRÓL
A Zalai Hírlap 2013. december 11-i számában egy cikk jelent meg az eseményről. Ide kattintva olvasható.

2013. december 3. 16:00 Író-olvasó találkozó a könyvtárban
Bemutatkozik a nagykanizsai származású szerző, Mészáros Mátyás
Kötetének címe: Az éjszaka színei
Eseménynaptár

2013. november 29. Sajtótájékoztató a 2013. december 11-re tervezett Pék Pál emlékestről
Deregi László, Czupi Gyula könyvtárigazgató és Miklós Zoltánné beszélt a nemsokára bemutatásra kerülő könyv hátteréről és a köré épülő programokról.
Cikk a Kanizsa Újságban
Albumunk a sajtótájékoztatóról

2013. november 29-én, pénteken 14 órakor mutatjuk be a könyvtárban a Nagykanizsa mentéstörténete 1690-2012 c. könyvet. Link az eseményhez
Fényképek a programról
A kiadó ajánlása:
„Mindenütt, ahol kialakult a sürgős ellátást kívánó emberek mentése, megírható lenne a helyi mentés története. Nagykanizsa mentéstörténete azonban akkor is, ha már az összes ilyen történetet megírták volna, kivételesnek számítana. Kivételes, mert a kötetben az elmúlt háromszáz év várostörténetébe ágyazottan bontakozik ki előttünk az önálló mentő szervezetté válás folyamata és az azóta ott folyó munka. A mentésben dolgozók életútját áttekintő interjúk – harminckét ilyen beszélgetés olvasható a kötetben – kivételesen közel hozzák az olvasóhoz ezt a szép és nemes foglalkozást.
A két szerző erőfeszítése rendkívüli és eredményes. Már a mentéstörténeti kiállításhoz összegyűjtött tárgyi emlékek is imponáló mennyiségűek. A kötetben – sok szeretettel – leírtak pedig nemcsak az országban bárhol a mentésben dolgozók, hanem a Nagykanizsa helytörténete iránt érdeklődő közönség számára is érdekesek. Minden értékes munkát becsülni tudónak ajánlom ezt a könyvet.”

2013. november 7. Dr. Kulcsár Gyula, a Culevit nagykanizsai származású feltalálójának előadása
A szervezők: Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Egyesülete – Karosi Lászlóné; Együtt Kiskanizsáért Egyesület – Horváth Jánosné; Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület; Halis István Városi Könyvtár
Az előadáson készült fényképek

A Zalai Hírlap cikke

2013. november 6. Könyvajánló: Remarque- ...és azután – Benke Dániel ajánlója
Erich Maria Remarque a háború utáni időket és a világégés élményét feldolgozó ...és azután c. regénye a magyar olvasók körében kevésbé köztudott – ezért esett erre a műre Benke Dániel könyvtáros választása ajánlónkban.

2013. október 22. A nagykanizsai piaristák lengyelországi kapcsolatai révén diákok látogattak könyvtárunkba.
Fotóink...

2013. október 19., szombat 14-18 óra
Könyvtárunk csapata is jelentkezett a Kanizsa Centrumban megrendezésre kerülő Pogácsa Mulatságra.
Album a könyvtár díjnyertes standjáról, a programot színesítő gólyalábasokról, a II. helyezést elért paleolit pogácsáról és a díjak átvételéről

2013. október 18., péntek A Magyar Műveltség Kincsestár Buda Ernőre emlékező estjén több könyvvel is gyarapodott könyvtárunk. 2006 és 2009 között megjelent Három bányászgeneráció válogatott iratai és emlékezései öt kötetét Udvardi Gézától, az est házigazdájától és Tóth Jánostól, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatójától kaptuk. Az est előadója, Makovitzky József pedig édesapja, Makoviczky Gyula Göcseji helynevek című 1938-ban – éppen 75 éve – megjelent munkáját adományozta könyvtárunknak.
Az adományok átadásáról készült képek

2013. október 13. 14-17 óra: Könyves vasárnap az egészség jegyében
A Könyves vasárnapon a Civil Kerekasztal Egyesülettel együttműködve az egészség megóvását segítő programot ajánlunk a látogatóknak.
A meghívó letöltése
A programon készült fotók...

2013. október 9. 11 óra. Könyvbemutató: Takács János - Kócspuszta
Vendégek: Takács János szerző, Nagykanizsa megyei jogú város díszpolgára és Hóbor József, a könyv szerkesztője
Házigazda: Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója
A meghívó letöltése
További információk és filmrészlet
Fényképek az eseményről

2013. október 8. 17.00 Ketten a Kilencekből a Halisban
Szeretettel hívjuk Önt és Barátait a Halis István Városi Könyvtárba, a kötetbemutató beszélgetésünkre Győri László József Attila-díjas költővel, prózaíróval és Péntek Imre József Attila-díjas költővel, a Pannon Tükör szerkesztőjével.
A meghívó letöltése
Fényképek az eseményről


A Halis István Városi Könyvtár és kiskanizsai, Hevesi úti fiókkönyvtára 2013. október 31-ig a gyermekével beiratkozó szülő(k)nek ingyenes beiratkozást biztosít, és egy kis ajándékkal kedveskedünk.
Tovább...

2013. október 4. A 10. jubileumi „Idősekért Nagykanizsán” Ünnepi Hét gáláján, 2013. október 4-én könyvtárunk oklevelet vehetett át a program színvonalas lebonyolításához nyújtott segítségért. Ezúton szeretnénk minden kanizsai nyugdíjasnak, köztük olvasóinknak tartalmas nyugdíjas éveket kívánni. Külön öröm volt számunkra, hogy kollégánk, a 93 éves Kígyóssy Lászlóné és férje az ünnepeltek között volt. Az oklevél átvételéről és Mili néniékről itt láthatók Goór Gábor felvételei.
2013. szeptember 27. Népmese napja (9:30 - 12:00)
A magyar népmese napja alkalmából a nagykanizsai általános iskolák alsó tagozatos diákjai közül többen idén is mesét olvasnak fel óvodásoknak.
Helyszín: Halis István Városi Könyvtár gyermekkönyvtára.
Poszter
2013. szeptember 6-7. 10. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál
Idén is kijut a jóból Kanizsán! Letölthető poszter és programok

A fesztivál megnyitóján felvonultak a Könyvtár gólyalábasai is. Albumunkban követhetjük útjukat!

2013. augusztus 28. Könyvajánló: A jövő kezdete
Benke Dániel könyvtáros beszél az etikai kérdéseket körüljáró könyvről.
Az ajánló a Kanizsa TV K'arc c. magazinműsorában jelent meg 2013.08.27-én.
2013. augusztus 2. Könyvajánlónk: Percy Jackson és az Olimposziak
Szabó Ildikó könyvtáros mutatja be a kortárs amerikai ifjúsági irodalom egyik legkedveltebb sorozatát.
Az interjú a K'arc magazinban jelent meg 2013.07.30-án a Kanizsa TV jóvoltából..
2013. július 19. Zalai Hírlap 2013. július 19. 167. szám 8. oldal - A mini mentők világában
A cikk a 2013. május 10-től 2013. december 31-ig könyvtárunkban látható mentőstörténeti kiállítással kapcsolatos
Tovább a cikkhez...
Bővebben a kiállításról
A cikk internetes változata ide kattintva tekinthető meg
2013. július 17. A Nagykanizsa című lap (megjelent 1906 és 1909 között) könyvtárunkban (mikrofilmen) fellelhető példányai digitalizált változatban ide kattintva olvashatóak.
2013. július 15. Dobó László 80 éves. Az 1933. július 15-én született Dobó Lászlót könyvtárunkban köszöntöttük a Nagykanizsai Városvédő Egyesület kezdeményezésére. A ma is aktív könyvtárhasználó, Dobó László munkái is elérhetők a könyvtárban.
Olvasónknak és helytörténeti szerzőnknek jó egészséget és alkotókedvet kívánunk! Fotóink a megemlékezésről...
2013. július 10. Játék és élmények a könyvtárnál. A gólyalábazó olvasótáboros gyerekekhez csatlakoztak a piaristák is.
Pár fotó és nagyfelbontású képek a felállásról
2013. július 2. Interjú Benke Dániel könyvtárossal: Pi élete
Újabb könyvbemutatóval bővült ajánló rovatunk, mely a K'arc magazinban jelent meg 2013.06.25-én. Készült a Halis Könyvtár és a Kanizsa TV együttműködésével.
2013. június Olvasótábor 2013 - fényképválogatás
Idén is 2 héten át fogadtuk a szórakozni, olvasni és kirándulni vágyó gyerekeket. Íme válogatásunk az élményekről: 1. hét, 2. hét
2013. június 10. (hétfő) 18 óra Az Ünnepi Könyvhét keretében
Szoliva János: Tükörmély című kötetének bemutatója
Közreműködik Bali Judit és Bedő Csaba
A könyv szerzőjével Czupi Gyula beszélget.
Fényképek a bemutatóról...
2013. június 4-10. Ünnepi Könyvhét
Tisztelettel hívja Önt és családját a programokat szervező: Deák Könyvesház, Halis István Városi Könyvtár, Honvéd Kaszinó
Teljes programunkat itt olvashatja!
Fotók a megnyitóról...
2013. május 31. Hol, Mi? Kanizsai házak és lakói - kiállítás A Batthyány Lajos Gimnáziumba költözött a könyvtár www.holmi.nagykar.hu papírfolyam-kiállítása, amelyen több száz méternyi kinyomtatott internetes tartalmat lehet kézzel "görgetni".
Fényképek a kiállításról
További részletek a kiállításról
2013. máj. 10-től dec. 31-ig Mentőstörténeti kiállítás - 65. évfordulóját ünnepli az Országos Mentőszolgálat, NAGYKANIZSA MENTŐÁLLOMÁSA pedig 60 éves
A kiállítás megnyitóján készült fényképek
További részletek...
A Zalai Hírlap 2013. május 11-i számában egy cikk jelent meg a kiállításról. A cikk ide kattintva olvasható
2013. május 10. Lezajlott a Mentőstörténeti kiállítás megnyitója. Végig lehetett nézni többek között egy szimulált újraélesztést, mentősökről szóló filmet, egészséggel kapcsolatos előadásokat.
Albumunk...
További részletek...
2013. április 30. Bognár Csilla könyvtáros könyvajánlója: Dewey - A könyvtár macskája (videó) - Kanizsa TV K'arc
2013. április Kedves Könyvtárlátogató legyen Jurtalátogató is!
Garabonciás Történelmi Kalandpark nyílik Garaboncon. Látható lesz benne pl. a magyar királyok arcképcsarnoka és hét jurta a honfoglalás korának felidézésével. Az itt látható jurta a hét egyike, benne a tervezett tartalommal, mely környékünknek a honfoglalást közvetlenül megelőző időszakát (9. század) mutatja be.
2013. április 26-27. A város napján, 2013. április 26-án és 27-én, pénteken és szombaton a Kiskastély és Plakát ház udvarán találkozhat kollégáinkkal, akik elsősorban a gyermekek számára készültek meglepetésekkel.
2013. április 12-25. 2013. április 12-25. között, minden hétköznap délután (14.00-16.00 óra között) a Halis István Városi Könyvtár munkatársai a Kanizsa Plazában is várják a könyvtár és az olvasás iránt érdeklődőket a Mekk Elek kiállítás előtti folyosószakaszon.
Részletek...
2013. április 11. Költészet napi versmondás
A Kanizsai Kulturális Központ és a könyvtár szervezésében adtak elő verseket - megzenésítve is - a Medgyaszay Ház előtti parkban.
Fotók az eseményről...
2013. március 23. A roma ember, mint kulturális minta a könyvtárban
Könyvtáros kollégánk, Kardos Ferenc a fenti címmel tartott előadást a mezőberényi Olvasásra nevelés konferencián.
Cikk a KIT Hírlevélben...
2013. március 18. 17 óra Beszélgetés az Inkeyekről Károlyi Attila Inkey breviariumának újabb kiadása kapcsán
A beszélgetés résztvevői: Károlyi Attila, Tarnóczky Attila, Varga Róbert (Iharosberény, teleház). A beszélgetést vezető házigazda: Czupi Gyula
Fényképek a programról...
2013. március 18. Zalai Hírlap 2013. március 18. 64. szám 12. oldal - Csillagokról könyvek közt
Tovább...
2013. március 16. 14:30 Hol, Mi? Kanizsai házak és lakói - kiállításmegnyitó
A Hevesi Sándor Művelődési Központba költözött a könyvtár www.holmi.nagykar.hu papírfolyam-kiállítása, amelyen több száz méternyi kinyomtatott internetes tartalmat lehet kézzel "görgetni". A megnyitó 2013. március 16-án 14:30-kor lesz.
Részletek
A felrakásról készült fotók
További részletek a kiállításról
A megnyitón mondott beszéd ide kattintva olvasható
2013. március 14. 9:30 Csillagászati eszközök makettjei - Vilmos Mihály gyűjteménye
Kiállítás március idusa és a tavaszi napéjegyenlőség alkalmából. A kiállítás mellett elhelyezett dobozban gyűjtjük a témához kapcsolódó kérdéseket. A kiállítás ideje alatt minden hét péntekén a kérdésekre adott válaszokat kifüggesztjük a kiállítás mellé.
Tovább...
A megnyitón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
2013. március 12. 15:45 Nyugdíjas alkotók kiállítása - festménykiállítás megnyitó
Megnyílt a könyvtárban a nyugdíjas alkotók festménykiállítása. Domaföldi Tibor, Mészáros Imre, Horváth Zoltán és Kolonicsné Kovács Erzsébet minőségi festményei megtekinthetők nyitvatartási időben 2013. március 26-ig.
Fotók a megnyitóról
2013. március 7. 17 óra Könyvbemutató - Sallai János - Egy idejét múlt korszak lenyomata. Alcím: a Vasfüggöny története
Az eseményről bővebben...
A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
2013. február 22. Kocamurisok a könyvtárban
A Pannon Egyetem kanizsai kampusza mulatozós vetélkedőt rendezett, melybe beszálltak a középiskolák is. Összesen 10 csapat kereste fel - többek között - könyvtárunkat pénteken, ahol a Hol, mi? honlap segítségével kellett feladványokat megoldaniuk.
Fotóink a csapatokról...
2013. február 20. Zenei részleg bemutató és Liszt Ferenc könyvajánló
Kanizsa Televízió 2013.02.20-i K'arc c. műsorában a könyvtárba látogatott el, ahol Krasznai Bertalan mutatta be az intézmény zenei részlegét, s ajánlott három, Liszt Ferenc művészetével és hatástörténetével kapcsolatos olvasmányt.
Videó...
2013. február 13. Kanizsa TV
Könyvtáros kitelepülés - A könyvtár legújabb akcióját siker jellemzi
Az elmúlt hetekben már nemcsak a főépületében és a fiókkönyvtárakban, hanem a Kanizsa Centrumban is várta az olvasókat a Halis István Városi Könyvtár. A tapasztalatok jók, többen is éltek a lehetőséggel és az új helyszínen vették igénybe az intézmény szolgáltatásait.
Tovább...
Videó...

2013. február 9. A farsangi fánkfesztiválra készülve felhívásban kértük olvasóinkat, hogy öltsék magukra kedves könyvüket. Egy „könyvespolcnyi” jelentkező vette magára kedves olvasmányát, az ő vonulásukról készültek ezek a képek. A környezetükben néhol láthatók a Nagykanizsai Gólyalábasok, akik szintén a könyvtárhoz kötődnek. A „felvonuló kötetek” a könyvtár épületében még megtekinthetők.
A felvonuláson készült fényképek
Az elkészült könyvjelmezek fotói
2013. február 6. Ács László triatlonos élménybeszámolót tartott 2013. február 6-án a rozgonyis diákoknak.
Fényképek...
2013. február 5. Népszabadság 2013. február 5. 30. szám 16. oldal - Közkönyvtár - Egy meglepő amerikai ötlet: a papír nélküli bibliotéka - Teljesen kötetlenül
Tovább...
A cikk a Népszabadság online oldalán
2013. február 2013. február A Hevesi Sándor Művelődési Központban Varga Mária szervezésében kiállítás nyílt Bethlen István gróf irataiból, melyek könyvtárunk történelmi gyűjteményéből származnak.
Fotók a kiállításról...
2013. január 30. KATYN TÖMEGGYILKOSSÁG POLITIKA ERKÖLCS című kiállítás ünnepélyes megnyitója
A kiállításon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
2013. január 28. Kossuth Rádió 2013.01.28. 15.45 Közelről c. műsor - Beszélgetés a könyvtár új kezdeményezéséről - Hetente két napon mozgókönyvtári szolgáltatásként az egyik helyi bevásárlóközpontban is kölcsönözhetők a nagykanizsai könyvtár könyvei
Tovább...
2013. január 25. Nagykanizsai Maraton 2013. január 25. 3. szám 1. oldal - Kanizsai élet papírfolyamon
Tovább...
2013. január 23. Zalai Hírlap 2013. január 23. 19. szám 1,5. oldal - KULTÚRA - Huszonötödik alkalommal ünnepeltük a magyar kultúra napját
Tovább az 1. oldalon lévő cikkhez
Tovább az 5. oldalon lévő cikkhez
A cikk a Zalai Hírlap Online oldalán
2013. január 22. 14 óra Bemutatásra került a „Hol, mi? Kanizsai házak és lakói” című honlap – www.holmi.nagykar.hu – „papírfolyam” változata. Ez a nagyszabású elektronikus gyűjtemény Nagykanizsáról a város épületeihez kapcsolódóan szól. Az épületek utcákba rendezetten találhatók meg a honlapon. A figyelmes olvasó nemcsak a város színes életével, emlékezetes alakjaival ismerkedhet meg, hanem a történeteket, adatokat, személyeket helyhez is tudja kötni.
Fényképek a megnyitóról...
További részletek és régebbi fényképek...
2013. január 14. Zalai Hírlap 2013. január 14. 11. szám 3. oldal - Inkább szórakozni? - Többféle módszer segítségével azt próbálják most felmérni a Halis István Városi Könyvtárban, hogy az olvasók hogyan használják a könyvtár szolgáltatásait.
Tovább...
2013. január 13.

Vasárnapi Zalai Hírlap 2013. január 13. 2. szám 1,3. oldal - Mi lesz veled, mozgókönyvtár? A HÉT SZTORIJA Az olvasók attól tartanak, az átszervezés hátrányosan érinti a szolgáltatást
Tovább az 1. oldalon lévő cikkhez
Tovább a 3. oldalon lévő cikkhez

2013. január 11.

2013. január 11-től február 15-ig tart az Idősügyi Tanács és a Civil Kerekasztal Idősügyi Munkacsoport által szervezett alapfokú számítástechnikai tanfolyam a nyugdíjas klubtagok részére. Az oktatáshoz a tárgyi és informatikai feltételeket a Halis István Városi Könyvtár biztosítja.
A tanfolyam, amelyen 25-en vesznek részt, heti két alkalommal zajlik, ahol a hallgatók megismerkednek a számítástechnika alapjaival. A kurzus segítségével betekintést nyernek az internetre kapcsolódás, alapfokú böngészés, levelezés, Word dokumentum készítés és mentés számukra szükséges használatába.
A tanfolyamot Balogh István, az Idősügyi Tanács tagja, az informatikai csoport társelnöke tartja. Február 15-én zárul a tanfolyam, a résztvevők oklevelet vehetnek át.
Fényképek a tanfolyamról...
Fényképek a tanfolyam utolsó napjáról...

2013. január 8.

Kanizsa TV 2013. január 8. - Új helyen a kép
Hosszú ideig díszítette a Halis István Városi Könyvtár központi részét Somogyi Győző nagy méretű, madártávlati képe. Az alkotás a napokban lekerült eredeti helyéről, de nem lett az enyészeté.
Videó...

Könyvtárunk új kezdeményezései:
I. középiskolásoknak
II. felső tagozatosoknak
III. alsó tagozatosoknak és tanítóiknak

2012. december 31.

Zalai Hírlap 2012. december 31. 304. szám 3. oldal - Hol és kivel tölti a szilvesztert? Van, aki nem szereti a kötelező bulit, más kettesben vagy munkatársakkal lesz
Lencseleves vagy batyubál és betartható szolid fogadalmak
Tovább...

2012. december 17, 20.

2012. december 20. 17 óra: Lendvai Béla Adriakék, tengerzöld című kötetének dedikálása. További részleteket itt olvashat.

2012. december 17. 17 óra: Lendvai Béla Adriakék, tengerzöld című kötetének bemutatója
A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
A kötet honlapján elérhető minden eddig megjelent vagy elhangzott fontosabb közlés a könyvről
Tovább...

2012. december 6. Zalai Hírlap 2012. december 6. 285. szám 11. oldal - Olvasni jó
Tovább...
2012. december

Azolo Advent decemberben a könyvtárban - Kanizsa TV videó (első híradás, második híradás)
Advent idején közös olvasásra invitálja a gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket a Halis István Városi Könyvtár. A program részleteit Kardos Ferenc igazgatóhelyettes ismerteti.

Olvassunk együtt gyermekünkkel és unokánkkal!
Decemberben – könyvtárunk karácsonyi ajándéka – közösen olvashatnak népszerű gyermekkönyvet a család tagjai, mert nagyobb példányszámban is megvásároltunk 60 fajta gyermekregényt. Az egész családot várjuk „AZOLO” OLVASÓTERMÜNKBE. Itt kényelmes körülmények között bele tudnak olvasni ezekbe a kötetekbe, hogy a közös olvasmányt együtt tudják kiválasztani. Teával és almával várjuk az érdeklődőket. A könyvekhez a www.azolo.hu honlapon kérdéseket szerkesztünk, hogy az olvasmányélmény ilyen módon is felidézhető legyen. Először azokat a könyveket ajánljuk majd, melyekhez már a kérdések el is készültek. A lista folyamatosan gyarapodni fog, erről folyamatos tájékoztatást adunk.

Utóirat: Ha a könyvtárban járnak, ne felejtse el megmutatni, ajánlani azokat a könyveket gyermekének, unokájának, melyeket Ön kedvelt gyermekkorában.

2012. november 22. Zalai Hírlap 2012. november 22. 273. szám 11. oldal - Népszerű és kedvelt az új szolgáltatás
Tovább...
2012. október 18. 10 óra

Makoviczky Gyula cukrász és Dr. Makoviczky Gyula tanár, történész és Göcsej kutató tiszteletére rendezett emlékülés

A Magyar Olajipari Múzeum és a Halis István Városi Könyvtár közös rendezvénye

Bővebben...
Fényképek az eseményről...
A Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat online változatában interjú olvasható a Makoviczky tanácskozás kezdeményezőjével, Makovitzky Józseffel. Az interjú ide kattintva olvasható

2012. október 13. Nagykanizsa németországi partnervárosa, Puchheim küldöttsége járt a könyvtárunkban. Már korábban is voltak közülük többen nálunk. Az ottani német-magyar baráti társaság rendszeresen látogat városunkba és már könyvtárunkba is. A könyvtár gólyalábas csapatát, magukat a könyvtárosokat is látták már vendégül Puchheimben. Nagyon nagyra tartják a könyvtárunkban folyó munkát – ahogy fogalmaztak, ezért is nem jöttek üres kézzel, hanem könyvtári lehetőségeink gazdagodásához kívánnak hozzájárulni támogatásukkal.
Az eseményen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.
2012. október 13. 15:00 Balog Éva (Nagy Józsefné) Esztendő című könyvének bemutatója

Író-olvasó találkozó a Halis könyvtárban. A kötet Újudvar egy esztendejét, az 1958-as évet mutatja be hónapról hónapra.

Bővebben...
A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

2012. október 7. 2012. október 7. 14:00 - 17:00 KÖNYVES családi VASÁRNAP - FÉNY NAP (Fogyatékkal Élők Nyílt Napja) Országos Könyvtári Napok a Halisban

Részletek és fotók a programról...

2012. október 5. Nagykanizsai Maraton 2012. október 5. 39. szám 1. oldal - Könyvtár minden időben
Tovább...
2012. október 5. 15:30 Könyvbemutató - Nagykanizsai honismereti füzetek sorozat 38. kötet - Deák-Varga Dénes: Nagykanizsa középkori rotundái; A rotunda-építészet gyökerei
A kötet a Nagykanizsai Városvédő Egyesület kiadásában jelent meg.
bővebb információ...
2012. október 3. Zalai Hírlap 2012. október 3. 232. szám 3. oldal - Öko-show hátszéllel - FIATALOK A dél-zalai város köztéri értékeivel ismerkedtek
Tovább...
2012. október 2. Zalai Hírlap 2012. október 2. 231. szám 4. oldal - Örökül hagyott emlékeink megsárgult fényképeken - MÚLTMENTÉS - A kanizsai könyvtár néprajzi kezdeményezése
Tovább...
2012. szeptember 27. 12:55 Könyvbemutató - Az EMLÉKEZÉS c. kétnyelvű képes album II. kötetének bemutatója a magyarországi lengyel polgári menekültekről és katonai internáltakról 1939-1945
Tovább...
2012. szeptember 26. Szeretettel és tisztelettel meghívjuk a Halis István Városi Könyvtár, valamint az Egyesített Bölcsőde által szervezett; a Magyar Népmese napja alkalmából Nagykanizsán megrendezésre kerülő

„Hamuban sült pogácsa”

elnevezésű szakmai konferenciára.

Időpont: 2012. szeptember 26. szerda
Helyszín: Halis István Városi Könyvtár

Részletek és program...
2012. augusztus 31. 10:30 Olvasótáboros találkozó gólyalábas bemutatóval
Fényképek
2012. augusztus 30. 17 óra Élménybeszámoló - Bringakocsival a londoni olimpián
Bringakocsival két kanizsai elhajtott a londoni olimpiára. A több hetes fekvő biciklizés közben és az olimpia alatt szerzett élményeiket osztották meg az érdeklődőkkel.
Facebook albumok
Fényképek az élménybeszámolóról
2012. augusztus 20. A Halis István Városi Könyvtárról Nagykanizsa Szent István napi programján
Részlet dr. Járosi Márton 2012. augusztus 20-án Szent István napja alkalmából az Erzsébet téren lezajlott ünnepi programon elhangzott köszöntőjéből:

A város erőforrásai. A kitörés újból olyan összefogást igényel, mint ami a háború borzalmai után jellemezte a kanizsaiakat. Vegyük sorra, hogy milyen erőforrások állnak rendelkezésre?

– A város önbecsülése, értékeinek számontartása. Hozzáértő önkéntesek ápolják a kanizsai értékeket. Ha valaki végigsétál a városon, láthatja a vagyonleltárt, a város építészeti emlékeinek megörökítését, a sok kis táblát az épületek falán; majd ugyanezt az Interneten is (könyvtárunk honlapjára utal a szónok: www.holmi.nagykar.hu). Nem vagyunk olyan szegények, mint amilyennek láttatni szeretnének bennünket.
– A Kanizsa iskolaváros folyamatosan fejlődik. Az alapoktól a főiskolai szintig folyik az oktatás. A hagyományos oktatási formák mellett nagykapacitású, a változó igényekhez alkalmazkodni képes korszerű technikai oktatási bázis áll a város rendelkezésére.
– A város hagyományos kultúrája. Kevés magyar város dicsekedhet olyan nagyszerű kulturális középponttal, mint a Halis István Városi Könyvtár. Itt nem csak az építészeti remekre gondolok, hanem a benne folyó népművelő munkára, a hazai viszonyok között óriási olvasótáborra, az intézmény Kanizsán is túlmutató szellemi kisugárzására.
A hagyományos kanizsai és kiskanizsai munkakultúra és munkaszeretet.
A szülőföld a szülőváros szeretete. Még jobban meg kell ismertetni Kanizsát, kultúráját az ország közvéleményével. Kanizsa sokak számára fontos hely, igényelni kell közreműködésüket. Ezt bizonyította a kanizsai gépiparisták júniusi találkozója is. A hajdanvolt kanizsaiakat még jobban be kell kapcsolni a város életébe.
A teljes szöveg...

2012. június Kedves Szülők! Kedves Gyerekek! Július 9-10-én, valamint 12-13-án gólyalábazási lehetőség a könyvtárnál 10-11,30-ig. Bővebben...
2012. június 15. Nagykanizsai Maraton 2012. június 15. 23. szám 1. oldal - Ünnepi Könyvhét
Tovább...

2012. június 14. Kanizsa 2012. június 14. 23. szám 1. oldal - A könyv nem más, mint a gondolat ember nélküli jelenléte
Tovább...
2012. június 8. 17:00

Ünnepi Könyvhét - könyvbemutató - Szoliva János: Merengés - terpesz
A programról részletesen...
Fényképek

A Kanizsa TV híradása a két könyvbemutatóról

2012. június 8. 10:30 Ünnepi Könyvhét - könyvbemutató - Hóbor József: Nem akarok hős lenni
A programról részletesen...
Fényképek

A Kanizsa TV híradása a két könyvbemutatóról
2012. június 5. 16:30 Ünnepi Könyvhét - könyvbemutató - dr. Károlyi Attila: Nagykanizsa város országgyűlési és nemzetgyűlési képviselői
Tovább...
Az eseményen készült fényképek...
Zalai Hírlap 2012. június 6-i cikk

A Kanizsa TV híradása
2012. június 5-9. Ünnepi Könyvhét
Tisztelettel hívja Önt és családját az Ünnepi Könyvhét rendezvényeire a programokat szervező Deák Könyvesház és Halis István Városi Könyvtár!
Az Ünnepi Könyvhét nagykanizsai programjai
Album a megnyitóról
A Kanizsa TV híradása
2012. május 21. 10:00 Orsós Jakab író-költő emléknap
Orsós Jakab halálának évfordulójának alkalmából megemlékezést tartunk, melyben a roma származású író munkásságát és életeseményeit jelenítjük meg. Szervező: Orsos Imre

A 2012. április 13-án lezajlott Roma költészet napi megemlékezés mozzanatai
2012. május 11-12. A Halis István Városi Könyvtár a város napján
Egy sor különféle programmal vártuk olvasóinkat, gyerekeket, felnőtteket a város napján. Alább megnézheti összeállításunkat a kétnapos eseményről.
Tovább a programokhoz...
Album a programokról
Album az emléklap-átadásról
2012. április 25.
Magyar várak és kastélyok 3D előzetes
Ismét előnyben könyvtárunk olvasói!
Féláron tekinthetik meg érvényes olvasójeggyel rendelkező használóink a Magyar várak és kastélyok című 48 perces 3D-s filmet. A kanizsai alkotó, Gráner József már harmadik filmjével lep meg bennünket, a mostani bemutatóra a Cinema Nagykanizsában (Pláza) kerül sor 2012. május 9-én 18:30-kor. 2012. április 25-től igényelhető könyvtárunkban az az igazolás, mellyel az 50%-os kedvezmény igénybe vehető (így a jegy ára 450 Ft lesz). Összesen 100 db kedvezmény kiadására van lehetőség a jelentkezés sorrendjében. A filmből itt tekinthető meg egy rövid előzetes.
2012. április 11. 2012. április 11-én nyitottuk meg a Pék Pál - Takács László emléktermet a Halis könyvtárban.
A programról bővebben...
A megnyitón készült fényképek...
Zalai Hírlap cikk...
Nagykanizsai Maraton cikk...
Kanizsa cikk...
Kanizsa TV híradás...
2012. március 20. Zalai Hírlap 2012. március 20. 67. szám 4. oldal - Az olvasó több, a normatíva kevesebb
Tovább...
2012. február 24. Nagykanizsai Maraton 2012. február 24. 7. szám 1, 4. oldal - Képeslapokon az ország
Tovább...
2012. február 24. Zalai Hírlap 2012. február 24. 47. szám 4. oldal - Koszorúzással hajtottak főt a névadó előtt
Tovább...
2012. február 23. 10 óra Halis István könyvtárunk épületében elhelyezett emléktáblájának megkoszorúzása halálának 85. évfordulóján
Bővebben...
Az eseményen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
2012. február 22. 2012. február 22-től március 23-ig: Kiállítás Nemesi László képeslap-gyűjteményéből - 4. rész - Vas megye kistérségei
Bővebben...
A megnyitón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
2012. január 26. Kanizsa 2012. január 26. 3. szám 2. oldal - A Magyar Kultúra Napja Kanizsán
Tovább...
2012. január 20. 13 óra A Magyar Kultúra Napja tiszteletére - A Halis István Városi Könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítás megnyitója
A megnyitón készült fényképek
A kiállítás eddigi poszterei
A Kanizsa TV híradása
2012. január 16. Zalai Hírlap 2012. január 16. 13. szám 7. oldal - Új szolgáltatások a könyvtár olvasóinak
Tovább...
2012. január 13. Nagykanizsai Maraton 2012. január 13. 1. szám 1. oldal - Könyvtár minden időben
Tovább...
2012. január 12. Kanizsa TV 2012. január 12. - Mikulás Gábor 1 hónapot tölt Nagykanizsán
Az információs tanácsadó 1 hónapot tölt városunkban - vizsgálja az intézményben folyó munkát és hatékonyságot növelő javaslatokat tesz. Tovább a videóhoz...
2012. január 3. Zalai Hírlap 2012. január 3. 2. szám 7. oldal - Még több információ a könyvtár honlapján
Tovább...
2012. január 2. Kanizsa Újság Online 2012. január 2. - Könyvtár minden időben
Tovább...
2012. január 2. Sajtótájékoztató a könyvtárban
A tájékoztatón készült fényképek
A Kanizsa TV híradása a könyvtár új szolgáltatásairól
2011. december Naptár 2012-re, mellyel a 2011-es, jubileumi évünkre emlékezünk. Akár Ön is adhatja karácsonyi ajándékként szeretteinek.
Kapható a kölcsönzőpultnál, ára 1500 Ft. Ugyanott kapható Nagykanizsa belvárosa madártávlati képe is.
Ide kattintva a naptár megtekinthető
2011. december 12. Kocsis Katalin Liszt Ferenc-év zárója a kiskanizsai olvasókörben
A Kanizsa TV híradása az eseményről
2011. december 12. Zalai Hírlap 2011. december 12. 290. szám 11. oldal - Túl a hatvanadikon - MÚLTIDÉZÉS - A családi hétvégén az emlékévet is „bezárták"
Tovább...
2011. december 11. Vasárnapi Zalai Hírlap 2011. december 11. 48. szám 1. oldal - Családi hétvége könyvtári jubileummal
Tovább...

 

2011. december 10. (szombat) 11 óra A családi hétvége keretében
Könyvtár a Sugár út 3-ban (Vörös Hadsereg utca) 1956-1988 – Kiállítás-megnyitó és beszélgetés
Tovább...
Az eseményen készült fényképek
A Kanizsa TV híradása
2011. december 9. (péntek) 16:30 A családi hétvége keretében
Nagykanizsa a Podmaniczky-díjasok városa? Beszélgetés azokkal, akiket városunk értékeinek megóvásáért tüntettek ki ezzel a címmel.
Tovább...
Az eseményen készült fényképek
A Kanizsa TV híradása
2011. december 9. (péntek) 14 óra A családi hétvége keretében
Ha péntek, akkor HOP AZOLO Olvasódélután a Könyvtárban!
Tovább...
2011. november 16. 18 óra MeghívóKönyvtár, 2011. november 16. 18 óra:
A Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Egyesülete és a Takács László irodalmi Kör
tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és ismerőseit Fa Ede (alias Liszói Gyuricza József, illetve Vargovics József) Krúdy - Díszokleveles író, költő LÁVAPATAKOK című kötetének bemutatójára. Köszöntőt mond: Karosi Lászlóné. Tovább
Fényképek a könyvbemutatóról
2011. október 28.

Nagykanizsai Maraton 2011. október 28. 43. szám 4. oldal - Előítéletek nélkül - Hendikep mosollyal kiállítás
Tovább

2011. október 22. 19 óra Medgyaszay Ház: Reneszánsz vásári forgatag, a hévízi Musica Antiqua Együttes és a Nagykanizsai Gólyalábasok közös produkciója
Bővebben...
A koncert hévízi változatának több részlete, valamint az A gólyaláb célba visz elnevezésű kezdeményezésről további információ található a www.golyalab.nagykar.hu honlapon.
2011. október 22. 14 óra Orsos Imre: „Az én himnuszom” című verses kötet bemutatója és Ferkovics József festőművész képkiállítása
Helyszín: Halis István Városi Könyvtár II. emelet
2011. október 21. Nagykanizsai Maraton 2011. október 21. 42. szám 1-2. oldal - Liszt Ferenc nyomában
Tovább az 1. oldalon lévő cikkhez
Tovább a 2. oldalon lévő cikkhez
2011. október 18. 17 óra Könyvbemutató - Nagykanizsai Honismereti Füzetek 34 -Kocsis Katalin - Liszt Ferenc és Nagykanizsa
Az eseményen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
További fényképek a könyvbemutatóról
2011. október 15. Népszabadság Online 2011. október 15. Mesélnek a piros téglák - Városvédelem - Visszakerült a templomba a kidobott barokk oltár.
Tarnóczky Attila felújított egy kidobott barokk oltárt, egyebek mellett ennek köszönheti, hogy az idén Podmaniczky-díjjal jutalmazták többéves örökségmentő munkáját a városvédők.
Az felújított oltár 2011 márciusában volt látható a Halis István Városi Könyvtárban.
Tovább a Népszabadság Online cikkéhez
Fényképek az oltár kiállításának megnyitójáról
2011. október 5-től 2011. november 9-ig Hendikep mosollyal – kiállítás mozgásjavításra kényszerülő fiatalok életéről a Halis István Városi Könyvtárban
Könyvtárunk 10 esztendeje, 2001. október 1-jén kezdte meg szolgáltatását az új könyvtárpalotában. Évfordulónkon azzal kedveskedtünk látogatóinknak és minden kanizsainak, hogy 2011. október 5-én 11 órakor megnyitottuk a mozgásjavításra kényszerülő fiatalok életét bemutató kiállítást.
A Kanizsa TV híradása 2011. október 7-én
A kiállítással kapcsolatos képek, anyagok
Közreműködők és előadók
2011. szeptember 30. BENEDEK ELEK AZ AZOLÓN
A Hevesi iskola 3.A és 3.B osztálya ismerkedett a könyvtárban Benedek Elek meséivel és azok feldolgozásával az azolo.hu-n.
A rendezvényről készült fényképek
2011. szeptember 28. A VERS SZÜLETÉSE határon innen és túl
Rendhagyó irodalom- és történelemóra volt a Halis könyvtárban középiskolásoknak délelőtt. Muravidéki, zalai és más költők versei hangoztak el Horváth István Radnóti-díjas versmondó előadásában, valamint megzenésített változatokat hallgattak az IGRICEK együttestől. Tovább...
2011. szeptember 23. OSZK-pont bemutatás könyvtárosoknak
Hogy a nagyközönségnek hatékonyan tudjunk segíteni, először a könyvtárosoknak tartottunk bemutatót a felállításra kerülő OSZK-pontról, mely egy olyan számítógépet takar, amelyen nyitvatartási idő alatt szabadon olvashatók az Országos Széchényi Könyvtár digitális könyvtárában lévő kiadványok. A teljes kínálat kereshető itt, ám bizonyos dokumentumok csak a könyvtár ezen gépén érhetők el.
2011. szeptember 23. Madártávlati kép a Múzeum bejárata fölött
Az Ady út - Fő út sarkon lévő nagyobb változattól nem messze, a Thúry György Múzeum kiállítóhelyének bejárata fölé is kikerült Nagykanizsa madártávlati képéből egy példány. A felrakás néhány mozzanatát megörökítettük.
2011. szeptember 3. Zalai Hírlap 2011. szeptember 3. 206. szám 12. oldal - A nagyon akart bibliotéka - Az idén tízéves a kanizsai könyvtár
Tovább...
2011. szeptember 1. Kanizsa 2011. szeptember 1. 28. szám 4. oldal - Könyvtárszületésnap - Tíz évvel ezelőtt, 2001. augusztus 20-án adták át a városi könyvtár új épületét a Kálvin téren
Tovább...
2011. augusztus 25. 10 óra Találkozó a könyvtár épületének készítőivel - 2001. augusztus 20-án adták át könyvtárunk épületét. A tervezők és kivitelezők, valamint az egykoron a munkát felügyelők közös találkozójára kerül sor
A találkozón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
Az építést megörökítő képsorozat ide kattintva megtekinthető
2011. július 2. Zalai Hírlap 2011. július 2. 153. szám 16. oldal - Tárlat képeslapokból - Veszprém megye
Tovább...
2011. július 1. Nagykanizsai Maraton 2011. július 1. 26. szám 1. oldal - A legendák tábora
Tovább...
2011. július 1-től augusztus 31-ig Kiállítás Nemesi László képeslap-gyűjteményéből - 3. rész - Veszprém megye kistérségei
Bővebben...
A megnyitón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
2011. június 16-tól Azolo - Az olvasás öröm - Halis Olvasó Program a nyár minden hétköznapján 9-12 óráig (kivétel július 25-től augusztus 5-ig)
Részletek
2011. június 4. Zalai Hírlap 2011. június 4. 130. szám 18. oldal - Egy elfelejtett zászlóalj - A Franciaországban élő, édesanyja révén kanizsai kötődésű szerző, dr. Hortobágyi Ferenc a kanizsai népfelkelő hadtápzászlóalj I. világháborús történetét dolgozta fel.
Tovább...
2011. június 1-4. Ünnepi Könyvhét 2011
Részletes program...

Fotók a Deák térről...

2011. május 13. A Város Napján került sor a városi kitüntetések átadására, könyvtárunk a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért kitüntető címet kapta.
A cím adományozásáról hírt hozó levél, az oklevél, valamint az átadás képei, illetve a Zalai Hírlapban megjelent cikkek
A KanizsaHír.hu-n megjelent híradás (az oldal közepe tájékán)
2011. május 6. Nagykanizsai Maraton 2011. május 6. 18. szám 2. oldal - A Rozgonyi úti Általános Iskola diákjai múlt pénteken beköltöztek a Halis István Városi Könyvtárba.
Tovább...
2011. május 5. Kanizsa 2011. május 5. 17. szám 5. oldal - Hatvan éves a könyvtár - Május 1-jén ünnepelte hatvan éves születésnapját a Halis István Városi Könyvtár. A jelenlegi épületet tíz éve, 2001. augusztus 20-án avatták fel.
Tovább...
2011. május 2. Zalai Hírlap 2011. május 2. 101. szám 16. oldal - Túl a hatvanadikon... - ÜNNEP - Születésnapjára emlékezett a Halis István Városi Könyvtár
Tovább...
2011. május 1. 10:30 A Halis István Városi Könyvtár 60 éves születésnapja
Cseresnyés Péter polgármester köszöntője
Mikulás Gábor információbróker szól könyvtárunkról
Kiss Gábor, a DFMK igazgatója az együttműködésről
Czupi Gyula igazgató szól a könyvtár 60 évéről
Emléklapok átadása
Találkozó Somogyi Győzővel, Nagykanizsa belvárosa madártávlati képének alkotójával
Az eseményről részletesen...
2011. április 29. Nagykanizsai Maraton 2011. április 29. 17. szám 2. oldal - Kanizsa madártávlatból - Két éves kitartó munka eredményeként elkészült Nagykanizsa belvárosa madártávlati képe, Somogyi Győző alkotása.
Tovább...
2011. április 28. Kanizsa 2011. április 28. 16. szám 5. oldal - Egymilliót kóstál a belváros madártávlati képe
Tovább...
2011. április 27. Zalai Hírlap 2011. április 27. 97. szám 4. oldal - Belváros madártávlatból
Tovább...
2011. április 26. Sajtótájékoztató a madártávlati képről - 2009 ősze óta folyt az munka, melynek eredményeként elkészült Nagykanizsa belvárosa madártávlati képe, Somogyi Győző alkotása. Bemutatására 2011. április 26-án, kedden 10,30-kor került sor a Halis István Városi Könyvtárban.
Részletek és fotók...
2011. április 15-16. A Családi hétvége keretében a Halis István Városi Könyvtárban
2011. április 15. 16:30: író-olvasó találkozó Miklya Luzsányi Mónikával
Tovább...
2011. április 15. 17:30: Menyhei Réka: A Golgota virága című könyvének bemutatója
Tovább...
2011. április 16. Lurkó Expó 15-18-ig
Könyvvásár már 10 órától
10-12 óráig játékos rajzolás Angelico atyával
Tovább...
A Családi hétvége többi programjáról a könyvtár áprilisi hirlevelében olvashatnak, melyet ide kattintva tekinthetnek meg.
2011. április 10. Vasárnapi Zalai Hírlap 2011. április 10. 15. szám 5. oldal - Az olvasó azé, aki megműveli - PÁLYAÍV - Tanárnak indult, ma pedig jubiláló könyvtárt vezet
Tovább...
2011. április 1. 14 óra Áprilisi bolondságok diákoknak
További információk
2011. március 23. Zalai Hírlap 2011. március 23. 68. szám 3. oldal - Rendhagyó volt az óra - Dr. Hortobágyi Ferenc is beszélt kutatómunkájáról
Tovább...
2011. március 22. 11 óra Dr. Hortobágyi Ferenc Események a balkáni hadszíntéren az első világháborúban - Az elfelejtett zászlóalj - Kutatási jegyzetek című könyvének bemutatója
További információk (A könyvbemutató meghívója, a bemutatón készült fényképek, a bemutatóról megjelent újságcikk)
2011. március 15. 17 óra Márkus Ferenc, Nagykanizsa díszpolgára Nyom nélkül elröppenni nem hagyta című életműkötetének bemutatója.
A link mögött a Kanizsa Rádióban 2011. március 10-én elhangzott ajánlót is meghallgathatja, illetve megtekintheti a könyvbemutatón készült fényképeket.
Tovább...
2011. március 2. 2011. március 2. - 2011. március 31. Látóhegyi kápolna oltár - kiállítás
A Tarnóczky Attila helytörténész által rekonstruált látóhegyi kápolna oltára egy hónapon keresztül megtekinthető a Halis István Városi Könyvtárban. Tovább...
2011. február 23. Aréna - emléktábla-avatás a Halis István Városi Könyvtár bejáratánál
Bővebb információk, a tábla felszereléséről és az avatásról készült fényképek
2011. február 16. Zalai Hírlap 2011. február 16. 39. szám 7. oldal - Madártávlati képen - Elkészült néhány részlet a város madártávlati képéből, a befejezéshez még szükség lenne segítségre
Tovább...
2011. január 28. Megnyitó. Kiállítás Nemesi László képeslap-gyűjteményéből 2. - Somogy megye kistérségei.
A kiállítás megtekinthető 2011. február 28.ig.
A megnyitón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.
2011. január 25. 2011. január 25-én megnyitottuk a felújított fiókkönyvtárat Miklósfán.
Az eseményen készült képek ide kattintva tekinthetők meg.
2011. január 21. 2011. január 21. 12:55 - 13:10 - A Magyar Kultúra Napja tiszteletére - A Halis István Városi Könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítás megnyitója
Somogyi Győző Nagykanizsa készülő madártávlati képéből is tartalmaz ízelítőt idei kiállításunk, mely a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére készült, valamint megemlékezik a könyvtár fennállásának 60. évfordulójáról, új épületbe költözésünk és a Halis István név felvételének 10. évfordulójáról. A kanizsai képrészleteket a Bolyai iskolások ki is színezték, melyekből látványos tárlatot alakítottunk.
A madártávlati kép elkészülte továbbra is támogatható az adó 1%-ával a Könyvtárpártoló Alapítványon keresztül (adószáma: 19272588-1-20)!
Tovább a fotókhoz
A kiállítás eddigi poszterei ide kattintva tekinthetők meg
2011. január 19. 2011. január 19. 16 óra - A Magyar Kultúra Napja tiszteletére - Kapuinkat kinyitjuk - könyvbemutató
A könyv a 15 éves Czupi Kiadó gondozásában jelent meg
További információk (meghívó, képek a bemutatóról, könyvrészlet, a könyvről megjelent újságcikkek)
2011. január 14. Zalai Hírlap 2011. január 14. 11. szám 11. oldal - A fogyatékkal élőkre is gondol a könyvtár
Tovább...
2011. január 3. Zalai Hírlap 2011. január 3. 1. szám 7. oldal - Könyvtárköszöntés - Évforduló - Az idei a jubileumok éve lesz az intézményben
Tovább...
2010. december 8. Zalai Hírlap 2010. december 8. 285. szám 7. oldal - A Klasszikusok a polcon sorozat újabb regényét (Üvöltő szelek) ajánlja Perényi Ildikó, a Halis István Városi Könyvtár munkatársa
Tovább...
2010. december 7. Zalai Hírlap 2010. december 7. 284. szám 11. oldal - Adventi olvasás - Azolo kalendáriuma helyi kincseket rejt
Tovább...
2010. november 23. Zalai Hírlap 2010. november 23. 272. szám 11. oldal - Hangosfelolvasó szkenner segít - A mozgáskorlátozottakat tömörítő szervezetek is csatlakoztak a családi hétvégéhez - A fogyatékkal élők számára az akadálymentesítést célzó beruházásokat is bemutatták
Tovább...
2010. november 17. Zalai Hírlap 2010. november 17. 267. szám 7. oldal - A Klasszikusok a polcon sorozat újabb regényét (Apák és fiúk) ajánlja Gál Erzsébet, a Halis István Városi Könyvtár munkatársa
Tovább...
2010. november 12. 11:00 Könyvbemutató - Emlékezés c. kétnyelvű képes album a magyarországi lengyel polgári menekültekről és katonai internáltakról 1939-1945
Szerzők: Grzegorz Lubczyk 1997-2001-ben volt budapesti lengyel nagykövet úr és felesége Krisztina
Tovább...
A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.
2010. november 10. Zalai Hírlap 2010. november 10. 261. szám 7. oldal - A Klasszikusok a polcon sorozat újabb regényét (Frankenstein) ajánlja Ábrahám Éva, a Halis István Városi Könyvtár munkatársa
Tovább...
2010. november 8. 11:00 Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme – Nagykanizsa 1956-os története
Előadás és nyilvános televíziós felvétel a Nagykanizsa történetét feldolgozó monográfia szerzőjével a Halis István Városi Könyvtár szervezésében
Előadók: dr. Bittera Zoltán, Kapiller Imre, Csomor Erzsébet, Farkas Tünde és Czupi Gyula
Az előadás helyszíne: Medgyaszay Ház
Az előadássorozatról bővebben
2010. október A Parlando című zenei folyóirat 2010/5. számában egy cikk jelent meg kollégánktól, Kocsis Katalintól. Címe: Köszöntő helyett nekrológ. Dános Lili (1912-2010) emlékére.
A cikk megtekintése
2010. október 28. Mili néni 90. születésnapja - 2010. október 28-án Dr. Kígyóssy Lászlónét köszöntöttük 90. születésnapján. Mili néni 1960-tól 1999-ig dolgozott könyvtárunkban. Életútjáról A XX. század tanúi Nagykanizsán című kötetben vall. Az ilyenkor elengedhetetlen jókívánságok és virág mellett a Zala és a Zalai Közlöny könyvtárunkban digitalizált, majd kinyomtatott 1920. október 28-i számát adtuk emlékbe.
Tovább az albumhoz...
Javaslat dr. Kígyóssy Lászlóné -Nagykanizsa Kultúrájáért- címmel való kitüntetésére - Andrasek Tibor
Javaslat dr. Kígyóssy Lászlóné -Nagykanizsa Kultúrájáért- címmel való kitüntetésére - Czupi Gyula
2010. október 27. Zalai Hírlap 2010. október 27. 250. szám 7. oldal - A Klasszikusok a polcon sorozat újabb regényét (Jane Eyre) ajánlja Szabó Eszter, a Halis István Városi Könyvtár munkatársa
Tovább...
2010. október 14. Zalai Hírlap 2010. október 14. 240. szám 7. oldal - Gólyaláb a netsarokban - A Halis István Városi Könyvtár legújabb fejlesztése az az internetes program, mely a fiatal generációkat kívánja az élményszerű olvasás világába kalauzolni.
Tovább...
2010. október 13. Zalai Hírlap 2010. október 13. 239. szám 7. oldal - A Klasszikusok a polcon sorozat újabb regényét (Értelem és érzelem) ajánlja Aranyásné Anda Nóra, a Halis István Városi Könyvtár munkatársa
Tovább...
2010. október 5. Megjelent a Kultúrka című ingyenes hírlevél újabb száma.
Ide kattintva online is megtekinthető.
2010. szeptember 29. Zalai Hírlap 2010. szeptember 29. 227. szám 7. oldal - A Klasszikusok a polcon sorozat újabb regényét (A pármai kolostor) ajánlja Dobos Béláné, a Halis István Városi Könyvtár munkatársa
Tovább...
2010. szeptember 23-tól -
2010. december 31-ig
A 60 éves születésnapra készülve - Milyenek voltak egykor a városi könyvtár hétköznapjai - az 1950-es évek felidézése
Jövő év május 1-én ünnepli 60. születésnapját a nagykanizsai könyvtár. Ebből az apropóból egy sajátos sorozatot indít az intézmény: a következő hónapokban abból láthatnak ízelítőt a látogatók, hogy milyenek voltak egykor a városi könyvtár hétköznapjai.
Tovább...
2010. szeptember 22. Zalai Hírlap 2010. szeptember 22. 221. szám 7. oldal - A Klasszikusok a polcon sorozat újabb regényét (A skarlát betű) ajánlja Kocsis Katalin, a Halis István Városi Könyvtár munkatársa
Tovább...
2010. szeptember 21. Zalai Hírlap 2010. szeptember 21. 220. szám 7. oldal - Az ötvenes évek olvasóit keresi a jövőre jubiláló Halis István Városi Könyvtár. A kor tanúinak emlékei alapján az elmúlt 60 évre jellemző sarkokat alakítanak ki a Kálvin téri főépületben
Tovább...
2010. augusztus 31. - Könyvtárosok a kistérségben - A Halis István Városi Könyvtár már több éve szakmai kirándulást szervez munkatársainak a nagykanizsai kistérség településeire, ahol mozgókönyvtári tevékenységet működtet.
Idén Magyarszentmiklós, Bocska és Surd könyvtárát, valamint a beleznai pelletüzemet látogatták meg.
Tovább...
2010. szeptember 2. Zalai Hírlap 2010. szeptember 2. 204. szám 18. oldal - Málé, gánica, dödölle - Leporolva - Ötven évig pihent a szakdolgozat az íróasztal mélyén
Tovább...
2010. augusztus 29. Szuperhír 2010. augusztus 29. - Cserhátisok a könyvtárban
A Cserháti szakközépiskola már régóta a szeptembertől iskolájában tanulni kezdő diákjait gólyatáborral, gólyanappal készíti fel az iskolakezdésre.
Tovább...
2010. július 11. Vasárnapi Zalai Hírlap 2010. július 11. 28. szám 5. oldal - Staféta Czupi Gyulával
Tovább...
2010. július 8. Zalai Hírlap 2010. július 8. 157. szám 13. oldal - Helytörténet az interneten - Adatbázis - Ötszáz címmel kapcsolatos érdekességek kaptak benne helyet
Tovább...
2010. június ReMeK-e-hírlevél V. évf. 2010/6. szám - A romániai magyar könyvtárosok elektronikus hírlevele
Kovászna a nagykar.hu-n
Tovább...
2010. június 22. Zalai Hírlap 2010. június 22. 143. szám 11. oldal - Az olvasás órája - „AZOLO” A Halis-könyvtár olvasást népszerűsítő programja
Tovább...
2010. június 18. Nagykanizsai Maraton 2010. június 18. 24. szám 3. oldal - A hét témája - Vakációs terhek szülőknek – Programot a gyereknek. Benne: a Halis István Városi Könyvtár nyári tábora
Tovább...
2010. június 18. 14 óra Megnyitó. Kiállítás Nemesi László képeslap-gyűjteményéből 1. - Zala megye kistérségei.
A kiállítás megtekinthető 2010. június 30-ig.
2010. június 12. Zalai Hírlap 2010. június 12. 135. szám 14. oldal - Főjegyzői emlékiratok, kötetbe rendezve - dr. Balla István - Sóstói u. 53.
Tovább...
2010. június 9. Kanizsa TV Krónika részlet 2010.06.09. - Olvasótábor 2010 híradás
Videó megtekintése
2010. június 7. Zalai Hírlap 2010. június 7. 130. szám 3. oldal - Dokumentum- és verseskötet - A Halis-könyvtárban mutatták be pénteken a Sóstói út 53. című kötetet
Tovább...
2010. június 6. Vasárnapi Zalai Hírlap 2010. június 6. 22. szám 1. oldal - Amikor a szülői példa ragadós - Olvasási szokásaink a 81. Ünnepi Könyvhét fényében
Tovább a cikk 1. részére
Tovább a cikk 2. részére
2010. június 4. Nagykanizsai Maraton 2010. június 4. 22. szám 3. oldal - A hét témája - Könyves hétköznapok - Olvasási szokások helyi közegben
Tovább...
2010. június 4. Nagykanizsai Maraton 2010. június 4. 022. szám 2. oldal - Ünnepi Könyvhét 2010
Tovább...
2010. június 4. Zalai Hírlap 2010. június 4. 128. szám 1, 3. oldal - Népszerűsége töretlen - Könyvhét, Zalában is - Tegnap tartották a 81. ünnepi könyvhét megnyitóját szerte az országban
Tovább...
2010. május 31. - 2010. június 7. Ünnepi Könyvhét 2010
Ide kattintva elolvasható a részletes program, valamint megtekinthetők az eddigi eseményen készült fényképek is
2010. május 28. Zalai Hírlap 2010. május 28. 122. szám 5. oldal - Helyi újdonságokkal is - Országos és helyi újdonságokkal jelentkezik jövő hét közepétől a dél-zalai városban az Ünnepi Könyvhét.
Tovább...
2010. május 20. Zalai Hírlap 2010. május 20. 116. szám 15. oldal - Ha csak töredékek maradnak - A Nagykanizsai Kistérségi Adatkezelő Rendszer honlapján hozzáférhető újszerű és olvasóbarát online katalógussal állt elő a Halis István Városi Könyvtár.
Tovább...
2010. május 20. Gyerek még az idő - egész napos programok gyerekeknek.
A Magyar Plakát Ház, Képzőművészetek Háza, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola, a 7mérföld Gyermekszínház, a Halis István Városi Könyvtár és a Vabababa szervezésében.
Tovább...
Az esemény programfüzete ide kattintva tölthető le.
2010. május 10. Zalai Hírlap 2010. május 10. 107. szám 7. oldal – Könyvtár-palota a Kálvin téren – A Halis István Városi Könyvtárban május elsejével elkezdődött a bibliotéka jubileumi éve
Tovább...
2010. május 7. 12.40 Kistérségi kiállítás valamint a Társulás által meghirdetett fotó és rajzpályázat eredményhirdetése
A kiállítás megtekinthető: 2010. május 28-ig
Tovább...
Az eseményen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
2010. április 30-tól május 31-ig 2010. április 30-tól 2010. május 31-ig: Rajzok a Halis-könyvtárról - kiállítás Gáspár Zoltán alkotásaiból
A Kanizsa TV Online Krónikájában vetített híradás
A kiállítás megnyitóján készült fényképek
2010. április 26. 11 óra 2010. április 26. 11:00 Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme – Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig
Előadás és nyilvános televíziós felvétel a Nagykanizsa történetét feldolgozó monográfia szerzőjével a Halis István Városi Könyvtár szervezésében
Előadó: Dr. Horváth László
Az előadás helyszíne: Medgyaszay Ház
Az előadáson készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
Az előadássorozatról bővebben
2010. április 22. 17 óra Könyvbemutató - Nagykanizsa régi képes levelezőlapokon - válogatás Dr. Szombath Tibor gyűjteményéből
Tovább...
A meghívó nagyban ide kattintva tekinthető meg.
A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.
2010. április 9. Nagykanizsai Maraton 2010. április 9. 14. szám 1. oldal - Ünnepeljük a verseket - Költészet a mindennapokban
Tovább...
2010. április 7-16. Kiállítás József Attila születésnapja (április 11.), a költészet napja alkalmából
2010. április 2-30. Képes-szöveges kiállítás Azerbajdzsánról
2010. április 1. Zalai Hírlap 2010. április 1. 76. szám 4. oldal - Könyvtáriskola és olvasásnépszerűsítés - Zalai Tudástár létrehozására szövetkeznek
Tovább...
2010. március 29. 11:00 Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme – Kézművesség és a céhek története Nagykanizsán 1690-1849
Előadás és nyilvános televíziós felvétel a Nagykanizsa történetét feldolgozó monográfia szerzőjével a Halis István Városi Könyvtár szervezésében
Előadó: Lendvai Anna
Az előadás helyszíne: Medgyaszay Ház
Az előadássorozatról bővebben

2010. március 26. Kiállítás nagykanizsai diákoknak a Víz Világnapja alkalmából készített alkotásaiból. Megtekinthető 2010. április 4-ig
2010. március 25. 16:30 Könyvbemutató - dr. Szarka Lajos - Zala megye zsidó emlékei
Tovább...
2010. március 23. Zalai Hírlap 2010. március 23. 68. szám 5. oldal - A köz hasznára - Bővülés - Idén többen vehetnek részt a foglalkoztatási programban
Tovább...
2010. március 18. Zalai Hírlap 2010. március 18. 64. szám 13. oldal
Adatmentés - örök idő?
TECHNIKA Vajon melyik a jobb: a mágnesszalag vagy az optikai adathordozó?
Tovább...
2010. március 12-14. Családi hétvége a Halis István Városi Könyvtár, a Kanizsai Kulturális Központ és a 7mérföld Gyermekszínház szervezésében. A részletes program megtalálható a Kultúrka hírlevélben.
2010. március 10. A Kultúrka című ingyenes hírlevél első száma megjelent. Ide kattintva online is megtekinthető.
2010. március 5. Nagykanizsai Maraton 2010. március 5. 9. szám 1. oldal - Nagykanizsa madártávlatból - CSAK a lényeges látható
Tovább...
2010. március 5. Zalai Hírlap 2010. március 5. 54. szám 5. oldal - A kanizsai céhekkel nyitnak - Hamarosan kezdetét veszi a Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme új évada
Tovább...
2010. február 23. Zalai Hírlap 2010. február 23. 45. szám 11. oldal - Sajtónapi ajándék - ONLINE Teljes egészében a világhálón a Zalai Közlöny
Tovább...
2010. február 9. Zalai Hírlap 2010. február 9. 33. szám 7. oldal - Madártávlat - Eddig félmillió forint gyűlt össze a város madártávlati képének elkészíttetéséhez.
Tovább...
2010. január 30. Zalai Hírlap 2010. január 30. 25. szám 18. oldal - Zenei emlékhelyek csokra - A Halis István Városi Könyvtárban a minap, a magyar kultúra napi programsorozat keretében mutatták be Kocsis Katalin: Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye című kötetét.
Tovább...
A Kanizsa TV Karc. c. műsorában leadott 10 perces beszélgetés Kocsis Katalinnal
2010. január 22. 13:00 A magyar kultúra napja a Halis István Városi Könyvtárban – A könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítás megnyitója
Megnyitja: Czupi Gyula igazgató
Megtekinthető: február 22-ig
A kiállítás eddigi poszterei ide kattintva tekinthetők meg.
2010. január 21. 16:30 A magyar kultúra napja a Halis István Városi Könyvtárban – Kocsis Katalin - Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye - könyvbemutató
Tovább...
2010. január 13. A Bartók Rádióban 2010. január 13-án beszéltek Kocsis Katalin - Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye c. könyvéről. Érdemes meghallgatni!
2010. január 4. Zalai Hírlap 2010. január 4. 2. szám 7. oldal - Milyen lenne fentről nézve - Várostérképek - Somogyi Győző madárperspektívából szemléli az országot
Tovább...
2009. december 12-13. Családi hétvége a Kanizsai Kulturális Központ és a Halis István Városi Könyvtár szervezésében.
Program:
December 12. Hevesi Sándor Művelődési Központ
December 12. Medgyaszay Ház
December 12. Móricz Zsigmond Művelődési Ház
December 12. Halis István Városi Könyvtár
December 13. Hevesi Sándor Művelődési Központ
December 13. Medgyaszay Ház
December 13. Halis István Városi Könyvtár
2009. november 23. 16:30 Író-olvasó találkozó és könyvcsere Nógrádi Gáborral és Nógrádi Gergellyel
A könyvcsere lista
Tovább...
2009. november 23. 11 óra Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme a Halis István Városi Könyvtár szervezésében.
Nagykanizsa művelődéstörténete 1690-1849
- Előadás és nyilvános televíziós felvétel a Nagykanizsa történetét feldolgozó monográfia szerzőjével
Előadó: Kostyál László
Az előadás helyszíne: Medgyaszay Ház
További információk az előadássorozatról
2009. november 17. 16.30 Találkozó Somogyi Győzővel, akinek a városrajzaiból készült kiállítás folyamatosan megtekinthető a könyvtárban.
Szeretné-e Ön is, hogy Nagykanizsáról is rajzoljon Somogyi Győző madártávlati képet, melynek másolata az Ön lakását, irodáját is díszítheti? Ezt kérdeztük nemrég sokaktól. Sokan támogatták máris, és többen szeretnék támogatni a tervet.
Tovább...
Az eseményen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
2009. október 8. Kocsis Katalin kollégánk írása Dános Liliről, melynek sok helytörténeti vonatkozása is van.
2009. október 6. 17 óra Erdélyről - képben, versben
Holányi Julianna festőművész akvarell- és pasztellképeinek kiállításának megnyitója és a "123 vers Nagyenyedről" című antológia könyvbemutatója
Tovább...
2009. szeptember 28. 18 óra Szaboljev Erzsébet "Köd mögé bújt álom" című kötetének zenés, verses bemutatója
További információk a www.nagykar.hu eseménynaptárában
2009. szeptember 21. 11 óra Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme a Halis István Városi Könyvtár szervezésében.
Nagykanizsa önkormányzata a 19. század első felében
- Előadás és nyilvános televíziós felvétel a Nagykanizsa történetét feldolgozó monográfia szerzőjével
Előadó: Halász Imre
Az előadás helyszíne: Medgyaszay Ház
További információk a www.nagykar.hu eseménynaptárában
2009. augusztus A Kanizsa TV interjút készített Czupi Gyula igazgatóval Jövő 7 című műsorában. A teljes videó megtekinthető itt.
2009. július 10-12. Tér-Film-Zene Fesztivál Nagykanizsán
Helyszín: Halis István városi könyvtár mellett, Rozgonyi utca - régi kertmozi helyén
Részletes program...
A Tér-Film-Zene Fesztivál honlapja
2009. június 15 - július 3. Olvasótáborok a Halis István Városi Könyvtárban
Időpontok:
2009. június 15-19. Tekintse meg a Kanizsa TV összefoglalóját!
2009. június 22-26.
2009. június 29 - július 3.
Részvételi díj: heti 10 000 Ft
Válogatás a hetek programjaiból:
– a könyvtár használata a mindennapokban,
– rejtvények, játékok, társasjátékok órája, verseny a www.nagykar.hu játékaival,
– Nagykanizsa híres épületeinek és látnivalóinak megtekintése várostörténeti sétákon,
– gólyalábazás
2009. június 2-6. Ünnepi Könyvhét 2009 - Nagykanizsa
Részletes program...
2009. május 24. 13 óra Gyermeknap Nagykanizsán - Thúry téri játszótér
Könyvtárunk napközben a Könyvtár Iskola, Multi-kulti Tábor programokkal várja a gyerekeket az információs sátorban! Részletek...
2009. május 19. Szakmánk legfontosabb elektronikus médiuma, a KIT hírlevél idén, 2009-ben már négy alkalommal foglalkozott könyvtárunkkal. Ezeket csokorba szedve megtalálhatja középtájt a www.nagykar.hu kezdőoldalán. A hírlevél kezdőoldalán kis várakozás után Kardos Ferenc igazgatóhelyettesünket, kollégánkat láthatja gyerekek körében.
2009. május 16. 9 óra Sárkányok hátán - I. Kanizsai Sárkányhajó Bajnokság
Helyszín: Nagykanizsa, Csónakázó tó
Szervező: Pannonhát - Dél-zalai Turisztikai Egyesület
Az egyesületnek könyvtárunk tagja és mi is indulunk a sárkányhajó versenyen, sőt a mozgókönyvtárunk is ki fog nyitni ezen a napon a Csónakázó tónál. Szeretettel hívunk minden érdeklődőt, és a biztatásra is számítunk.
További információk a www.nagykar.hu eseménynaptárában
2009. május 11. 9 óra

A Kossuth Rádió Napközben című műsorában könyvtárakkal foglalkozott, melyben a mienk is szerepelt, ezt a 4 perces részletet el is helyeztük a nagykar.hu-n. A teljes műsor meghallgató a rádió honlapján.

2009. április 20. Kanizsa TV, 2009. április 20.
Bibliobusz Kanizsán

Egy bibliobuszt, azaz mozgókönyvtárat üzemeltető országos szlovén szervezet munkatársai múlt pénteken Magyarországra érkeztek. Látogatásuk során a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárba is betértek, ahol megtudhatták, városunk környékén hogyan működik a mozgókönyvtár.
Tovább...
Tudósítás a Kanizsa TV-ben
2009. április 20. 11 óra

Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme a Halis István Városi Könyvtár szervezésében.
Nagykanizsa oktatása a kezdetektől 1849-ig
- Előadás és nyilvános televíziós felvétel a Nagykanizsa történetét feldolgozó monográfia szerzőjével
Előadó: Kotnyek István
Az előadás helyszíne: Medgyaszay Ház
További információk a www.nagykar.hu eseménynaptárában

2009. április 19. Vasárnapi Zalai Hírlap 2009. április 19. 15. szám 3. oldal
Régi házakról a műemléki világnapon
vasárnapi vendég Tarnóczky Attila, aki felvitte a világhálóra a régi kanizsai házak történetét
Tovább...
A Hol, mi? Kanizsai házak és lakói című kötet ide kattintva olvasható
2009. április 16. 10 óra

Hol, mi? Kanizsai házak és lakói - Tarnóczky Attila elektronikus könyvének sajtóbemutatója
A sajtó képviselői előtt belelapoztunk Kanizsa történeti „atlaszába”.
Tovább...

2009. április 5. Vasárnapi Zalai Hírlap 2009. április 5. 13. szám 3. oldal
- A munka is lehet jutalom.
Vasárnapi vendég Czupi Gyula, a kitüntetett nagykanizsai könyvtár igazgatója.
Tovább...
2009. március 30. 11 óra

Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme a Halis István Városi Könyvtár szervezésében.
Nagykanizsa története 1848-49-ben
- Előadás és nyilvános televíziós felvétel a Nagykanizsa történetét feldolgozó monográfia szerzőjével
Előadó: Hermann Róbert
Az előadás helyszíne: Medgyaszay Ház
További információk a www.nagykar.hu eseménynaptárában

2009. március 13. 12:30

Cser József - Nagykanizsa a szabadságharc alatt
Könyvbemutató március 15-e tiszteletére
Tovább...

2009. február 26. 15 óra

Zalaerdő nyugdíjas klub irodalmi délutánja
Az irodalmi délután programja:
- "Amit én adhatok" 50 perc Kósa Pál költővel - beszélgetőtárs: Kardos Ferenc igazgatóhelyettes
- "Füveskönyv" 50 perc Iványi Miklós íróval - beszélgetőtárs: Czupi Gyula igazgató
A Zalaerdő zrt. Központja Nyugdíjas Erdész Klubja Nagykanizsa és a Halis István Városi Könyvtár szervezésében
Tovább...

2009. február 16. 11 óra

Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme a Halis István Városi Könyvtár szervezésében.
Nagykanizsa története 1540-től 1690-ig
(a végvári harcok időszaka) - Előadás és nyilvános televíziós felvétel a Nagykanizsa történetét feldolgozó monográfia szerzőjével
Előadó: Vándor László
Az előadás helyszíne: Medgyaszay Ház
További információk a www.nagykar.hu eseménynaptárában

2009. január 22. 10 óra

A magyar kultúra napja a Halis István Városi Könyvtárban – A könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítás megnyitója
Megnyitja: Czupi Gyula igazgató
Megtekinthető: február 22-ig
A kiállítás eddigi poszterei ide kattintva tekinthetők meg.

2009. január 19. 17 óra

Orbán Károly: Lázálom című könyvének bemutatója
Házigazda: Czupi Gyula
Tovább...

2009. január 19. 11 óra

Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme a Halis István Városi Könyvtár szervezésében.
Nagykanizsa története 1540-ig
- Előadás és nyilvános televíziós felvétel a Nagykanizsa történetét feldolgozó monográfia szerzőjével
Előadó: Vándor László
Az előadás helyszíne: Medgyaszay Ház
További információk a www.nagykar.hu eseménynaptárában, ahol ingyenes jegy is igényelhető

2008. december 20. 15:15

A 20000. beiratkozott olvasó és a tagságát megújító sorsolása
Általában az év utolsó időszaka nem szokott az új beiratkozók időszaka lenni, most azonban 250 új tagja lett a könyvtárnak, azok száma pedig, akik megújították a tagságukat, meghaladta az 500 főt. E két csoport tagjaiból sorsoltuk ki azokat, akik egy-egy digitális fényképezőgép szerencsés gazdái lettek.
A képeken balról jobbra: Dr. Nagyné Molnár Hajnalka Magdolna (a 20000. beiratkozó) és az őt beirató kollégánk, a második képen Baumgartner Nóra (tagságát megújító szerencsés nyertes) és az ő tagságát megújító könyvtáros kollégánk.
(Tovább az eseményre...)

2008. december 15. 11 óra

Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme a Halis István Városi Könyvtár szervezésében
Kanizsa történeti helyrajza (1690-1849)
- Előadás és nyilvános televíziós felvétel a Nagykanizsa történetét feldolgozó monográfia szerzőivel
Előadó: Kaposi Zoltán, a Monográfia II. kötete fontos fejezeteinek szerzője
Helyszín: Medgyaszay Ház
További információk a www.nagykar.hu eseménynaptárában, ahol ingyenes jegy is igényelhető

2008. november 17. 11 óra

Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme a Halis István Városi Könyvtár szervezésében
Kanizsa kereskedelmének története (1690–1849)
- Előadás és nyilvános televíziós felvétel a Nagykanizsa történetét feldolgozó monográfia szerzőivel
Előadó: Kaposi Zoltán, a Monográfia II. kötete fontos fejezeteinek szerzője
Helyszín: Medgyaszay Ház
További információk a www.nagykar.hu eseménynaptárában, ahol ingyenes jegy is igényelhető

2008. november 6. Kanizsa TV, 2008-11-06, 16:51:01. Ki lesz a húszezredik beiratkozó?
A Halis István Városi Könyvtár keresi húszezredik beiratkozott olvasóját. A szerencsés egy digitális fényképezőgép tulajdonosa lesz.
(Tovább...)
2008. október 29. - november 12.

Bálványos István kiállítása
Megnyitó: 2008. október 29. 16.30
Tovább...

2008. október 13. 18 óra

2008. október 13. - 2008. október 27. Színek - Bóháné Sasvár Éva kiállítása
Megnyitó: 2008. október 13. 18 óra
Részletek...

2008. október 12. 14:00-17:00

Könyves Vasárnap - Ünnepi nyitvatartás a Halis István Városi Könyvtárban
Részletek...

2008. október 8.

A Könyves Vasárnapra való készülődés jegyében bemutattuk a Nagykar Játékot. Nálunk járt az a cserhátis osztály, akik az eddigi kérdéseket állították össze.
Képek az összejövetelről...
Nagykar Játék

2008. szeptember 30. 16 óra

Ördög Ferenc - Válogatott tanulmányok - könyvbemutató
Tovább...

2008. szeptember 23. - 2008. október 7.

Magdi néni gobelinjei
Jánoki Aladárné kiállítása.
Részletek...

2008. szeptember 10-től

Az Egry József Pályakezdő Képzőművészekért Közhasznú Alapítvány kiállítása.
A megnyitón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

2008. augusztus 15.

Nagy Háború írásban és képben – vándorkiállítás
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Halis István Városi Könyvtár közös programja. A kiállítás megnyitására augusztus 15-én 14 órakor kerül sor a könyvtárban. Részletek...

2008. június

Kis kiállítás látható a könyvtár emeletén a június 2-án elhunyt Fejtő Ferenc történész, író emlékére.
Fejtő Ferenc 1909-ben született Nagykanizsán.
1993-ban Nagykanizsa díszpolgára lett.
Ide kattintva több mindent megtudhat róla.

2008. május 25 - június 12.

Ünnepi Könyvhét 2008
Az Ünnepi Könyvhét szervezői: a Deák-Zrínyi Könyvesház, a Honvéd Kaszinó és a Halis István Városi Könyvtár.
A könyvhét programjai megtalálhatók összesítve az alábbi link alatt, valamint a www.nagykar.hu eseménynaptárában.
Az Ünnepi Könyvhét eseményein készült fényképeket (beleértve a könyvhetet megelőző sajtótájékoztatót is) ide kattintva tekintheti meg

2008. május 25. (vasárnap) 16 óra.

Esterházy Péter felolvasása Semmi művészet című új regényéből a Halis István Városi Könyvtárban.
A program ingyenes. A Strém Kálmán emléknap és a nagykanizsai Ünnepi Könyvhét rendezvénye.
A programról többet az alábbi linkre kattintva tudhat meg.
Az eseményen készült fényképeket ide kattintva tekintheti meg.

2008. április 12.

Könyvtárunkba, Nagykanizsára került ismét a versmondók vándorkupája. A 2008. április 12-én Lendván lezajlott József Attila Megyei Szavalóverseny csapatversenyét a nagykanizsai versmondók nyerték el jó helyezéseikkel. Gratulálunk a versmondóknak és felkészítőiknek is. A helyezések:
1. helyezés: Varga Döniz (5-6. oszt. korcsoport, Általános Iskola Kiskanizsa, felkészítő tanára: Hosszú Ágnes),
2. helyezés: Karádi Dávid (5-6. oszt., Batthyányi Gimn., felk. tan.: Tislérné Tóth Zsuzsanna),
3. helyezés: Cseszkó Delinke (7-8. oszt., Batthyányi Gimn., felk. tan.: Knausz Ágnes).
A helyezettekről (mellettük a kupával) készült képek itt láthatók.

2008. április 9. - 2008. április 17.

Ciprusi hangulatok - Váradi Károly fotóművész kiállítása.
Megnyitó: 2008. április 9-én, szerdán 16 órakor.
A kiállítás megtekinthető 2008. április 17-ig.
A kiállítás ideje alatt a Halis István Városi Könyvtár gyűjteménye Ciprushoz kötődő dokumentumaiból ajánlást állít össze az érdeklődőknek.
A megnyitón készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.

2008. március 28. - 2008. október 31.

Könyvtári tájékozódás a reneszánsz évében, irodalom, történelem, képzőművészet, film, zene minden formában könyvtárunk gyűjteményéből.
Kiállítás és internetes tartalmak önálló élmények megfogalmazásához, vetélkedéshez és felolvasó alkalmakhoz Nagykanizsa és kistérsége lakói számára.
Megnyitó: 2008. március 28. 10 óra.
A kiállítás megtekinthető: 2008. október 31-ig.
A kiállítás megnyitóján készült fényképek erre a linkre kattintva tekinthetők meg.

2008. március 26. - 2008. április.

Kanizsaiak, köszönjük - kamarakiállítás a megújult emlékmű okán az ezredről, Petőfiről, a szobrászról és az összefogásról
A kiállításon látható dokumentumok a következő weblapon tekinthetők meg:
http://cskir48gyalogezred.multiply.com/

2008. március 15. - 2008. március 21.

Ez volt 160 éve március 15-e, a márciusi ifjak napja. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kezdete. - kiállítás

2008. március 14.

Városunk polgármestere ebben az esztendőben is a Szabad Sajtó Napjára emlékezve egy reggelin látta vendégül a média nagykanizsai "munkásait". E nap tiszteletére a Kanizsa – Dél-Zalai Hetilap első öt évfolyama (1989–1993) elérhetővé vált a www.nagykar.hu weboldalon. Az új szolgáltatást Czupi Gyula igazgató mutatta be a sajtó megjelent képviselőinek.
A programról készült képes beszámoló az alábbi linkre kattintva érhető el.

2008. március 13. - 2008. április 16.

70 éves a magyarországi nagyipari kőolaj- és földgázbányászat (1937–2007). A Magyar Olajipari Múzeum kiállítása
A kiállításról készült fényképek erre a linkre kattintva tekinthetők meg.

2008. március 10. - 2008. április 25.

Hunyadi Mátyás királlyá választásának 550. évfordulója emlékére összeállított kiállítás Gulyásné Raksányi Olga képeslapjaiból „Oda az igazság” címmel.
A kiállításról készült fényképeket erre a linkre kattintva tekintheti meg.

2008. február 26. 18 óra

Kocbek – Költő a történelem süllyesztőjében
Egy különleges vetítés.
A szlovén irodalom és közélet egyik jeles alakjáról készült film magyar feliratozással lesz látható a könyvtárban.
Részletek...

2008. február 23. 9:30-13:30

Nordic walking – a mozgás öröme
Magyarországon is egyre népszerűbb szabadidős sporttevékenységgel, az északi gyaloglással ismerkedhetnek meg az érdeklődők Nagykanizsán.
A programról többet tudhatnak meg erre a linkre kattintva.
A nordic walkingról pedig ide kattintva olvashatnak többet.
A szombati nordic walking-on készült fényképek erre a linkre kattintva tekinthetők meg.

2008. február 22.

Halis István halálának 81. évfordulója. Az eseményről bővebben...

2008. február

Befejeződött az 1 és 2 Ft-osok gyűjtése könyvtárunkban. Az eredmény: 45 kg aprópénz. Baloldalt látható a tábla, amely a könyvtárban, a kölcsönzőpultnál áll, amelyen megköszönjük az összegyűjtött pénzérméket. Alul pedig két kép látható a 1 és 2 Ft-osok elszállításáról.

A kanizsai kórház intenzív osztályának eszközbeszerzéseihez könyvtárunkban 1 és 2 Ft-osok gyűjtése folyik. Ennek jelképes átadására került sor 2008. február 12-én. Az eddig összegyűjtött forintok súlya 28 kg. A forintokat Marton István polgármester vette át jelképesen, a forintok gyűjtése még február végéig folytatódik könyvtárunkban.
További képek...

A kanizsai kórház intenzív osztályának eszközbeszerzéseihez könyvtárunkban
1 és 2 Ft-osok gyűjtése folyik,
melyhez szeretettel várjuk segítőkész vendégeinket!

2008. január 23.

Két nagyszerű nagykanizsai - Tarnóczky Attila és Wilheim Gábor - jelölést kapott az év zalai embere címre. Örülnénk, ha minél többen internetesen is szavaznának rájuk.
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Tarnóczky Attila helytörténeti márványtábla-sorozata, mely miatt a jelöltek közé került, könyvtárunkban végzett kitartó kutatómunkájának és a könyvtáros kollégák segítségének is az eredménye.
Szavazni a következő link megnyomásával lehet: http://forum.zalaihirlap.hu/evembere2007
A kiírás szerint egy IP-címről 24 óránként lehet újra szavazni.
Szavazni lehet még több napon át a Zalai Hírlapban közreadott szavazólapokkal is az ott leírt módon január 23-ig.

2008. január 22. 10 óra

A magyar kultúra napja a Halis István Városi Könyvtárban – A könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítás megnyitója
Megnyitja: Czupi Gyula igazgató
Megtekinthető: február 22-ig
A megnyitón készült fotók erre a linkre kattintva érhetők el.
A kiállítás eddigi poszterei ide kattintva tekinthetők meg.
A Magyar Kultúra Napja további programjairól...

2007. december 22.

Éltem - és ebbe más is belehalt már - megemlékezés József Attila halálának 70. évfordulójára
Tovább...

2007. december 20. 14:00-17.30

A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület "Köszönet Napja" néven konferenciát szervez a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról a könyvtárban.
Tovább...

2007. december 18. - 2008. január 15.

A magyar Maginot - A déli védelmi rendszer 1951-1955 - kiállítás
Tovább...

2007. november 16. 16:00

Vértes Judit: A tanító öröksége. Könyvbemutató. A szerző a kötetben édesapjának, a Nagykanizsán is tanító Vértes Imrének állít emléket.
Vendég: Vértes Judit, a kötet szerzője
Közreműködik: Orbán Béla
Házigazda: Czupi Gyula
Vértes Imréről és a könyv bemutatójáról a következő link alatt találhatók további információk: http://www.nagykar.hu/ekonyvek/2666.html

2007. október 20. - november 5.

Kiállítás 1956-ról a szépirodalom részlegben

2007. október 7. 14:00 - 17:00

A mi HALIS-unk, a mi OLVASHOW-ink. Könyves Vasárnap a Halis István Városi Könyvtárban 2007. október 7. 14-17 óráig. Tovább...

2007. szeptember 14.

A Zalai Hírlap 2007. szeptember 14-én megjelent számában található egy cikk a kanizsai művészeti térkép elkészüléséről. A cikkben megemlítik, hogy az adatbázis a Halis István Városi Könyvtár internetes portálján érhető el. Ez az internetes portál a Nagykar, az adatbázist pedig a erre a linkre kattintva nézhetjük meg.
A Zalai Hírlapban megjelent cikk pedig ide kattintva olvasható el.

2007. augusztus 31. - szeptember 1.

I G R I C F E SZ T I V Á L - Nagykanizsa-Cserfő
A világzene, a folk és az énekelt vers találkozója. Ghymes, Besh o droM, Csík Zenekar, Szélkiáltó, Kaláka, Igricek.
Elővételben könyvtárunkban olvasójeggyel
bérlet 4500 Ft helyett 3000 Ft,
napijegy 3000 Ft helyett 1800 Ft.

Részletek:
augusztus 31-i program délután,
augusztus 31-i program este,
szeptember 1-jei program délután,
szeptember 1-jei program este

2007. június 26. - szeptember 15.

Kiállítás - az oktatás rekvizitumai a város mai és korábbi intézményeiből
A kiállítás megnyitóján készült fényképeket erre a linkre kattintva tekinthetik meg.

2007. június 19. 16:00

Találkozó Lukács Zsolt nagykanizsai műfordítóval és fiatal szlovén költőkkel - Lucija Stupica, Matjaz Pikalo, Tomislav Vrecar -, kiknek verseit ő fordította.
A találkozóról a www.nagykar.hu eseménynaptárában tudhat meg többet.

2007. május 31 - június 6.

Ünnepi Könyvhét 2007
A könyvhét programjai a www.nagykar.hu weboldal eseménynaptárában olvashatók.
Az Ünnepi Könyvhét eseményein készült fényképeket ide kattintva tekintheti meg

2007. május 29 - június 8.

Trianon - Képeslapok, könyvek, emléktárgyak.
Kiállítás Duics Pál (Csurgó) és Pócza Attila (Nagykanizsa) magángyűjtők anyagából
Megnyitó: 2007. május 29. 10 óra
Megnyitja: Rózsás János
Közreműködik: Horváth István Radnóti-díjas versmondó

2007. május 15. - 2007. május 29.

- Hegyen-völgyön - fényképkiállítás az Olajipari Természetbarát Egyesület szervezésében.
A kiállítás képei megtekinthetők a www.nagykar.hu honlapon.

2007. április 23. - 2007. május 14.

Szent Korona fotódokumentációs kiállítás (nagy formátumú színes képek a koronáról) - a szombathelyi Rege Művészeti Egyesület szervezésében.

2007. április 16.

Tragant kiállítás - „a cukor életre kel...”
Bővebb információ: www.tragant.nagykar.hu

2007. március 28. - 2007. áprilsi 13.

Sajátos látásmód - Tímár Zoltán letenyei alkotó kiállítása
Több információ az alkotóról a következő link alatt található:
http://www.nagykar.hu/ekonyvek/1885.html
A kiállításról készült képeket a következő link alatt tekinthetik meg:
http://www.nagykar.hu/keptar/1895.html

2007. március 30. - 2007. április 11.

Túl a szivárványon - kiállítás az Apáczai Kiadó Szivárvány gyermekújságja 10 éves évfordulójára hirdetett országos rajzpályázatra beérkezett alkotásokból
A kiállításon és a megnyitót követő vetélkedő végén készült fényképek a következő link alatt találhatók:
http://www.nagykar.hu/keptar/1889.html

2007. február 23.

Halis István halálának 80. évfordulója
A programok és a róluk szóló képes beszámolók a nagykarban:
délelőtti program, délutáni program

2007. január 22.

A Magyar Kultúra Napja a könyvtárban
Ide kattintva megtekintheti az eseményen készült fotókat

2007. január 3.

Sajtótájékoztató a könyvtárban
a sajtótájékoztató témái, fényképek

2006. október 16.

Dokumentum- nyilvántartás- számbavétel - szakmai konferencia
a részletes program az alábbi link alatt olvasható:
http://www.nagykar.hu/esemenynaptar/1/540.html
Az eseményen készült fényképeket az alábbi link alatt tekinthetik meg:
http://www.nagykar.hu/keptar/907.html

2006. október 4-14.

Könyvtári hét
Könyvtárak összefogása a társadalomért országos programhoz csatlakozva szervezünk programokat a nagykanizsai kistérségben. A programokról többet az alábbi link alatt tudhat meg:
http://www.nagykar.hu/esemenynaptar/1/532.html

2006. október 4.

Könyvtárak összefogása a társadalomért - sajtótájékoztató

2006. szeptember 22-28.

Régiók és székhelyeik - kiállítás - bővebb információ:
http://www.nagykar.hu/esemenynaptar/1/503.html

2006. szeptember 15. - november 30.

Építészet és ornamentika - Medgyaszay István emlékkiállítás
Bővebb információ a rendezvényről a következő link alatt olvasható:
http://www.nagykar.hu/esemenynaptar/1/488.html

2006. június, augusztus

Olvasótáborok a Halis István Városi Könyvtárban
Erre a linkre kattintva megtekintheti az olvasótáborokon készült fotókat, illetve elolvashatja a résztvevő gyerekek írásait a táborról.

2006. június 7-10.

Ünnepi Könyvhét - Nagykanizsa
Ide kattintva fényképeket nézhet meg a könyvhét néhány eseményéről (rendhagyó történelemóra Kisari Balla Györggyel, Kardos Ferenc és Polgár József könyvbemutatói)

2006. április 21-22.

Nagykanizsa Város Napja - A Város Napjával kapcsolatos dokumentumok (Felhívás a gólyalábazásra, szabályok; felhívás a főzőversenyre; a programfüzet pdf-ben) a következő link alatt találhatók:
http://www.nagykar.hu/ekonyvek/545.html (aktuális események a NagyKARon)

2006. április 10-14, 18-19

Gólyalábazós tavaszi szünet a Halis István Városi Könyvtárban
Felkészülés a Város Napjára
tovább...

2006. március 7.

Halis emléknap - Halis-év-könyv könyvbemutató
tovább...
Az eseményen készült képek megtekinthetőek a NagyKAR képtárában, a következő link alatt:
http://www.nagykar.hu/keptar/524.html

2006. március 6.

Minőségbiztosítás a közkönyvtárakban című szakmai konferencia
tovább...
Az eseményen készült képek megtekinthetőek a NagyKAR képtárában, a következő link alatt:
http://www.nagykar.hu/keptar/517/18624.html

2006. január 20.

A könyvtár szolgáltatásait bemutató kiállítás a Magyar Kultúra Napja alkalmából
tovább...

2006. január 19.

Iniciálék a könyvtárban - kiállítás megnyitó
tovább...

2006. január 5.

Sajtótájékoztató
Együttműködési megállapodás a Veszprémi Egyetemmel

2005. december 6. Ajándék a könyvtárnak

Karosi László, az Allianz Hungária Biztosító Rt fiókigazgatója és Ámon István értékesítési vezető 2005. december 6-án 120.000 Ft értékben könyveket ajándékozott könyvtárunknak

(Kattintson a képre, ha látni szeretné a nagyobbik változatot).

2005. június 20-24. NagyKönyv Olvasótábor

A Nagy Könyv Olvasótábor eseményeiből készült újságok (KaLap) számai


Fényképek a Nagy Könyv Olvasótáborról

2005. június 10-11. Gólyalábas Világjátékok 2005 - Galéria

2005. június 1-6. Ünnepi Könyvhét
2005. május 31. 17.00 óra Előzetes az Ünnepi könyvhéthez: Berentés Tamás: Nyolc év a szögesdrótok ölelésében című könyvének bemutatója
- képes beszámoló
2005. május 24. 14 óra KÖNYVBEMUTATÓ - GYÖKEREK ÉS LOMBOK - 4. KÖTET
Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE), az OEE Nagykanizsai Helyi Csoport, az Olajos Szeniorok Hagyományápoló Köre és a Halis István Városi Könyvtár közös rendezvénye. Program:
- Pápai Gábor az Erdészeti Lapok főszerkesztője: a Gyökerek és lombok c. könyvsorozat bemutatása
- Udvardi Géza olajmérnök: emlékezés Buda Ernőre
A könyv bolti forgalomba nem kerül. Megvásárolható a helyszínen, vagy az Országos Erdészeti Egyesület budapesti irodájában. (Budapest, Fő út 68.)
2004. október 11-
2005. május 9.
DINNYÉS-KLUB NAGYKANIZSÁN!

Helyszín: Halis István Városi Könyvtár, Kálvin tér 5.

Szervező: Móricz Zsigmond Művelődési Ház
Az előadások kezdete: 18.00 óra

(tovább...)

2005. május 3. kedd 18 óra Major Eszter: Hangulatok című fotókiállításának megnyitója. Megnyitja: Zágon László fotóművész. A kiállítás nyitvatartási időben 2005. június 3-ig tekinthető meg.
A kiállítás megnyitóján készült fotók
Major Eszter honlapja: http://www.blackdiamond.fw.hu/
2005. április 26. Sajtótájékoztató a top 100-as lista alkalmából a Halis István Városi Könyvtárban
A Nagy Könyv top 100-as listája. Mely kanizsakörnyéki településeken található a könyvekből?
2005. április 12. Olvasókör alakult meg a Nagy Könyv alkalmából
2005. április 11. 12.50 óra „József Attila minden formában” című kiállítás megnyitója
2005. március 19. 10. óra
ORSÓS JAKAB EMLÉKNAP - meghívó (Word)
Az emléknapon bemutatjuk a neves zalai beás író, a 2002-ben elhunyt Orsós Jakab életművéből szerkesztett műsort és az „A feladatra készülni kell” című tanulmánykötetet, melynek egyik tanulmánya a nagykanizsai romák olvasáskultúrájáról és könyvhasználatáról szól. A kötet szerzői közül Landauer Attila, Nagy Attila és Kardos Ferenc lesz a vendégünk. A rendezvény díszvendégei Orsós Jakab családja és Teleki László államtitkár lesznek.
Orsós Jakab a Kanizsai Kincsesládában
2005. március 10. 14. óra Az Arany János szavalóverseny megnyitója – képes beszámoló - helyezettek
2005. február 21. hétfő 10 óra Helyismereti kiadványok digitalizálása a határon túli magyarság szolgálatában (Konferencia)
Hogyan hasznosul a történelmi Vasra, Zalára, Somogyra, Baranyára vonatkozó írott művelődéstörténeti értékek digitalizálása, hogyan segíti e digitalizálási munka a történelmi változások folytán határon kívülre került magyarságot története megismerésében?

A konferencia előadói, előadásainak témái és vendégei:

Vas megye-Muravidék
Pallósiné dr. Toldi Márta (Berzsenyi Dániel Könyvtár) A Berzsenyi Dániel Könyvtár digitalizálási koncepciója.
Papp József (Területi és Tanulmányi Könyvtár, Muraszombat)

Zala megye-Lendvavidék:
Kiss Gábor (Deák Ferenc Megyei Könyvtár): Helyismereti tartalmak a Deák Ferenc megyei Könyvtár honlapján: a Zalai Életrajzi Lexikon és a Nádas bibliográfia
Czupi Gyula (Halis István Városi Könyvtár): Egy hosszú távú digitalizálási program: a Zalai Közlöny
Bence Lajos (Magyar Nemzeti Tájékoztatási Intézet, Lendva): A Népújság digitalizálása
Zágorecz Csuka Judit (könyvtáros, Kapca): Helyismereti digitalizálás a kutató szemével
Vendég: a lendvai könyvtár (Könyvtár Lendva - Knjižnica Lendava)

Baranya megye- Baranya, Horvátország
Kalányos Katalin (Csorba Győző Könyvtár): Baranya megyei digitalizálási helyzetkép
Vendég a pélmonostori Városi Könyvtár

A rendezvényt a ”Dunántúli Helyismereti irodalom a XXI. században” című szemléző könyvkiállítás megnyitása zárja le.
Megnyitja Kardos Ferenc (Halis István Városi Könyvtár)

2005. február 19. szombat 15 óra HALIS ISTVÁN EMLÉKNAP
Beszámoló az emléknapról

  • Hogyan ünnepelhetjük meg méltón névadónk születésének 150. évfordulóját?
  • Egy évfordulós könyv
  • Halis emléktábla
  • Halist kutatni
  • A Halis emléknapokról
  • Újabb ismertetés Halis munkáiból
  • Felolvasás műveiből
  • Halis művei reprintben, egy újabb könyvtári szolgáltatás

2005. január 22. 10 óra

A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
A KÖNYVTÁR SZOLGÁLTATÁSAIT BEMUTATÓ KIÁLLÍTÁS
Megnyitja:
Czupi Gyula igazgató
Előzetes: képek a tavalyi bemutatóról
Szolgáltatásainkat bemutató posztereink

Képek a bemutatóról:

A megnyitó után:
ÓKERESZTÉNY SÍRKÁPOLNA NAGYKANIZSÁN
Előadó:
dr. Horváth László, a Thury György Múzeum igazgatója
Az előadás képes anyagát az alábbi link alatt tekintheti meg (pdf file, megtekintéséhez acrobat/adobe reader szükséges).

Képek az előadásról:

KÖNYVBEMUTATÓ
Ramón Maria del Valle-Inclán:
Zsarnok Banderas
Eszperantóból fordította: Szabadi Tibor
Bemutatja: dr. Horváth György, a kötet lektora

Képek a bemutatóról:

2005. január 13. 17 óra

Irodalmi est a könyvtár kávézójában. A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola egykori tanára, Csorba Simon Mária verses kötetei és mesekötete kerülnek bemutatásra.
Az est házigazdája: Homonnay Szabolcs tanár
A műsorban közreműködnek: Farkas Tibor és Kaszás Ottó – gitár, Horváth István Radnóti-díjas versmondó, Lukács Elvira, Miksó Nóra, Sebestyén Lívia – vers

2005. január 10. 18 óra

Dinnyés József a magyar költészetről. A Móricz Művelődési Ház szervezésében.

2005. január 7. 9.30

Mesetarisznya Attila napra – drámajátékkal fűszerezve. Az Attila, a Rozgonyi óvoda és a könyvtár közös rendezvénye.

Képek a rendezvényről

2005. január 5. 9 óra
A példás kanizsai, könyvtárunk névadója, Halis István 150 éve született.

2005 – Halis-év

Az emlékév sajtómegnyitója
A „Lapozz bele - kattanj rá!” internet- és számítógép-használati pályázat általános iskolásoknak.

Képek, anyagok a sajtótájékoztatóról

Egy héttel később a szóróanyagokat kiosztottuk a kanizsai iskolák szabadidő-szervezőinek. Képek az eseményről

2004. december 24.

Tekintse meg közelebbről üdvözlőkártyánkat:

képernyőnyi méret
(170 kb)
Nyomtatási méret
(1 Mb)
2004. december 17.

Könyvtárunk felhívással fordult a város polgáraihoz:

Kedves Könyvet Szerető Kanizsaiak!
Óvodások karácsonyfája alá gyűjtünk nekik való, jó állapotú, ajándékozásra alkalmas könyveket. Felajánlásukat nyitvatartási időben a Kálvin téri, a kiskanizsai és a Hevesi úti könyvtárba várjuk. Köszönjük.

Eredményesnek bizonyult az elgondolás, hiszen magánszemélyek, a Canissa Kiadó is csatlakozott az akcióhoz. A város egyik óvodája minden „kis polgára” két-három ajándék könyvvel a szekrényében tekinthet a karácsony elé. Az ajándékok átadására december 17-én került sor. A könyvtár ajándékával szaporított példányokat a Canissa Kiadó vezetőivel együtt adtuk át a kicsiknek. Először a szekrénykékbe kerültek az ajándékok, majd a délutáni álmukból ébredők örömteli pillanatait örökíthette meg a fényképező. Köszönjük a támogatók segítségét, hiszen sok óvodás karácsonyát tették „könyvessé”.





2004. december 15.
Farkas Ferenc évforduló a könyvtárban

2004. december 15-én, Farkas Ferenc zeneszerző születésének 99. évfordulója alkalmából könyvtárunk adott helyet az ünnepi megemlékezésnek. A Farkas Ferencről elnevezett zeneiskola tanárai előtt Kocsis Katalin zenei könyvtáros beszélt a nagykanizsai születésű zeneszerző életútjáról, művészetéről. A hangzó és videó illusztrációkkal kísért előadás mellett bemutatta a zeneszerzőről megjelent legfontosabb szakirodalmat és a könyvtár honlapjára készített Farkas Ferenc kiállítást. Az előadás végén Baráth Zoltán zeneiskolai igazgató idézte fel személyes találkozásait a magas kort megért, nem sokkal 95. születésnapja előtt, 2000. októberében elhunyt Farkas Ferenccel.



2004. december 14.

A képre kattintva többet is megtudhat a bemutatásra kerülő könyvről

MEGHÍVÓ

A Canissa Kiadó és a Halis István Városi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és kedves családját

2004. december 14-én 17 órára a könyvtárba
Kotnyek István fotóművész 2004-ben megjelent albumainak,
a
HARANGSZÓ A DOMBOK KÖZÖTT (Haranglábak, harangtornyok Zalában) című fotóalbum
és a
ZALA ÍZEI
gasztronómiai képeskönyv bemutatójára.

A képre kattintva többet is megtudhat a bemutatásra kerülő könyvről
 

Kotnyek István által készített fotókat találhat még könyvtárunkban pl. a Zala varázsa; Talált tájaim Zalában; ill. Nagykanizsa, a régiók kapuja című könyvekben.

 



A Canissa Kiadó két új albumának bemutatója a könyvtárban

2004. december 14-én délután 5 órakor a Canissa Kiadó két újonnan megjelent albumának bemutatására került sor könyvtárunkban. A két kötet: a HARANGSZÓ A DOMBOK KÖZÖTT című fotóalbum és a ZALA ÍZEI gasztronómiai képeskönyv.
Az albumokat Harkány László mutatatta be, s ő vezette azt a beszélgetést is, melynek során megszólalt a köteteket kiadó Canissa Kiadó ügyvezető igazgatója, Magyar Tibor. Zámbó Tibor mesterszakács, aki a Zalai ízek című album receptjeit állította össze, beszélt vidékünk gasztronómiai értékeiről és arról az elvről, melyet követett a munkája során: a helyi étkekhez az itt termett szőlőből készült borok illenek leginkább.
Kotnyek István nagykanizsai "fotográfus" – akinek a képeit megcsodálhattuk a bemutatott könyvekben – a zalai tájhoz, az itt élő emberekhez való viszonyát mesélte el a hallgatóságnak vallomásszerű megszólalásában.

A könyvek bemutatója kóstolóval zárult, melynek során lehetőség nyílt a receptekhez ajánlott borok megkóstolására is.
A könyvekről szóló ismertetőnket itt találják.

 

2004. november 29.

Kaposvári író könyvtárunkban

A nagykanizsai piarista iskola vendégeként 2004. november 29-én városunkban tartózkodó Fésüs Éva könyvtárunkban is találkozott fiatal olvasóival. A gyermekkönyvtári részlegünkben létrejött találkozó résztvevői a Bolyai Általános Iskola diákjai voltak. A meseíró méltán ismert műve közül a következők találhatók könyvtárunkban: A csodálatos nyúlcipő, Aranypofácska, A zselici rét alatt, Az ezüst hegedű, Csaló az üveghegyen, Csupafül 22 meséje, Mesebatyu, Minibocs, Tündérjárta mesetájon.

2004. november 23.

Az USA nagykövete könyvtárunkban

2004. november 23-án délután George Herbert Walker, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete – nagykanizsai látogatása részeként – Litter Nándor polgármester úr társaságában könyvtárunkba látogatott, hogy középiskolás diákokkal találkozzon.

A látogatás emlékére az USA-val kapcsolatos magyar és angol nyelvű könyveket ajándékozott könyvtárnak

Ha szeretné az eseményről és a könyvekről készült képeket nagyobb formátumban megtekinteni, kattintson rájuk.

2004. november 23. kedd 16,30

Előadás a könyvtárban

Helyszín: Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa
Címe: Csiszár István előadása az Európai Önkéntes Szolgálatról és Finnországról, ahol a szolgálat keretében egy évet töltött.

Fényképeken keresztül bemutatom Finnország legészakibb városát - Kemijärvit - ahol az önkéntes szolgálatot töltöttem. Mesélek az ott szerzett tapasztalataimról és a finn emberek szokásairól. Az Európai Önkéntes Szolgálat 18-26 éves fiatalok számára biztosít lehetőséget más európai országok megismerésére. Az előadást követően az EVS-szel kapcsolatos kérdésekre is szívesen válaszolok. (További információk a www.csiszi.hu honlapon)

2004. november

Könyvtárunkban kiállítás nyílt a Bocskai-felkelés 400. évfordordulójának tiszteletére.

Az évforduló alkalmából előadásokra kerül sor a HSMK-ban, pontos címet az alábbi link alatt, programfüzetünkben olvashatnak.

2004. október vége, november eleje

1956 - kiállítás a könyvtárban

Az alábbi linkekre kattintva elolvashatják, mi történt a megadott napokon.
forrás: Kortárs krónika 1956; Ripp Zoltán: 1956; 56' Zalában

1956. október 23.

1956. október 26.

1956. október 29.

1956. november 1.

 

1956. október 24.

1956. október 27.

1956. október 30.

1956. november 2.

1956. október 25.

1956. október 28.

1956. október 31.

1956. november 3.

1956. november 4.


 

2004. október 11-16.

IDŐSEKÉRT NAGYKANIZSÁN ÜNNEPI HÉT

Az
Én és a nagyapám
Én és a nagyanyám

pályázat résztvevőinek benyújtott munkáiból ide kattintva olvashatnak.

2004. október 6.
Az aradi vértanúkra való emlékezés jegyében készített kiállítás képei
2004. október 6. szerda 17 óra Az aradi vértanúkra való emlékezés jegyében a Váradi Péter Pál - Lőwey Lilla Kovászna és vidéke című honismereti album bemutatója.
Díszvendég: Gazda József, az Ajánlás írója Kovásznáról, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke. Házigazda: Czupi Gyula
2004. október 1.
A 2004. október 1-jei finn nap és a „Helsinki olimpia képekben” kiállítás képei
A kiállítást megnyitotta Pia Stjernvall asszony, a Finn Nagykövetség másodtitkára






2004. szeptember 27.

A 2004. szeptember 27-i lendvai szakmai kirándulás fotóalbuma

2004. szeptember 6.

100 évvel ezelőtt született
Keresztury Dezső
Ezzel a válogatással - melyet könyvtárunkban megtalálható munkáiból állítottunk össze - szeretnénk tisztelegni emléke előtt.






Ha többet szeretne tudni Keresztury Dezső munkásságáról, akkor a Deák Ferenc Megyei Könyvtár honlapján válogatott bibliográfiát találhat.
2004. szeptember 4.

Az első kanizsai dödöllefesztivál alkalmából borászati kiállítás nyílt könyvtárunkban. A kiállításról készült fotókat a képekre kattintva nagyban is megtekinthetik.

A könyvtár a fesztivál alkalmából szakmai tanácskozásnak ad otthont szeptember 4-én, 10-től 12 óráig. Téma: a kisbirtokos borvidék lehetőségei. Előadók: Dr. Laposa József, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársa Lasztovicza Jenő, az Országgyűlés Idegen-forgalmi Bizottságának elnöke Zilai Zoltán, a Borkultúra Kht. ügyvezető igazgatója Házigazda: Förhénci Horváth Gyula, a Nagykanizsai Hegyközség elnöke.



2004. augusztus 20.
Augusztus 20-a jelentős dátum életünkben, hiszen 2001. augusztus 20-án avatták fel a könyvtár új épületét. Erre a napra és Szent István ünnepének sokféle jelentésére emlékezünk az alkalomra összeállított kiállításunkkal.
A képekre kattintva megtekinthetik nagyban a kiállításról készült fotókat.

2004. augusztus

Ez a hónap az egész világon az olimpia jegyében telik el. Könyvtárunkban, nyitvatartási időben követheti az eseményeket az újságok, az internet segítségével, vagy a kávézóban elhelyezett televízión.

A könyvtár munkatársi csapata, a klimatizált épület kellemes időtöltésre várja Önt, ismerőseit, barátait.

2004. június 4-5.
Gólyalábas Világjátékok és Utcaművész Fesztivál

Erzsébet tér
programajánló


2004. június 3-7.

75. ÜNNEPI KÖNYHÉT


Nagykanizsai program:

2004. június 3. csütörtök
16 00 Megnyitó a Deák téren. Köszöntőt mond ifj. Lehota János

Dedikálások: Pék Pál, Szoliva János, Kalányos Terézia, Chak István, Bakonyi Erzsébet, Czene Csaba, Erdős Attila, Rirsch Zoltán

2004. június 4. péntek
15,30-tól a nagykanizsai születésű Bánki Éva írónő lesz a könyvsátor vendége, majd
16,15-től Könyvtárunkban az írónő "Esőváros" című nagysikerű családregényét mutatjuk be.

A KÖNYVTÁR MINDEN HETE ÜNNEPI KÖNYVHÉT

2004. április 23-25.

Nagykanizsa Város Napja 2004
Album
2004. május 12.
2004 májusában első polgármesterünk, Halvax József síremlékét felújították.
Halvax működését és polgármestersége idejének Kanizsáját mutatjuk be honlapunkon.
a fényképek a megemlékezésről:




2004. április 7. Zsigmondy és Széchenyi Szakképző Iskola és a Halis István Városi Könyvtár -

A nagykanizsai Kreatív Klub a Halis István Városi Könyvtárnak adományozta AZ ÉV KREATÍV KÖZÖSSÉGE díjat.
A szavazás eredménye szerint az év kreatív embere Papp Péter, a kórház gazdasági igazgatója, az év kreatív menedzsere pedig Janzsó Antal, a Cherháti SZKI igazgatója lett.
A képekre kattintva megtekintheti a március 5-i eseményen készült fotókat.
A díjazottak (balról jobbra): Janzsó Antal, Czupi Gyula, Papp Péter
2004. február 21.
15 óra

Halis István emléknap

Kapcsolódó oldalak:

A programon előadások hangoznak el névadónk munkásságáról és részletek műveiből. Kísérő rendezvényként felfrissítjük kiállításunkat Halis Istvánról és megkoszorúzzuk szülőháza falán (Petőfi utca 39.) elhelyezett emléktáblát.
Kiállítás és bemutató a könyvtárhasználat új lehetőségeiről
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére összeállított kiállítás képeivel, a számítógépes bemutatókkal ajánljuk olvasóink és minden érdeklődő figyelmébe azokat a kulturális értékeket, szolgáltatási újdonságokat, melyek a Halis István Városi Könyvtár jóvoltából, a könyvtár közreműködésével váltak könnyen hozzáférhetővé. Mindezekkel az új tartalmakkal és hozzáférési lehetőségekkel az itt élők kulturális, tanulási, tájékozódási lehetőségei bővültek.

2004. február 17.
10 óra
AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG ELVEINEK ÉRVÉNYESÍTÉSE AZ INFORMÁCIÓ ÉS A DOKUMENTUM SZOLGÁLTATÁSBAN
Letenye, Nagykanizsa, Zalakaros és régiója nyilvános, iskolai és szakkönyvtárainak szakmai napja
Bővebben...
2004. február 12. (csütörtök)
18 óra
A tettek embere c. film nagykanizsai bemutatója.
A Kakasdi Hajós Mihály lendvai ügyvéd életét bemutató játékfilm főszereplője a nagykanizsai Radnóti-díjas versmondó, Horváth István.
A programon a főszerepelővel és a film más alkotóival is találkozhat az érdeklődő.
2004. febuár 6. (péntek)
17.30 óra

Csernák Árpád és Gerencsér Zsolt

FELNŐTTÉ TIPORVA

című 1956-tal foglalkozó regényének

nagykanizsai bemutatója, és kötetlen beszélgetés a szerzőkkel.

Az est házigazdája:
Ruzsinszky Klementina
és
Czupi Gyula

A regény a helyszínen megvásárolható,
melyet a szerzők dedikálnak.

2004. január 7. (szerda, Attila napja)
10-16,30-ig

Olvasómaraton az Attila Óvoda és a könyvtár szervezésében. Az önként jelentkező felolvasók Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese című kötetének meséit olvasták fel az érdeklődő szülőknek, gyerekeknek.
A programmal az olvasás fontosságára kívántuk felhívni a résztvevők és a közvélemény figyelmét.
Az olvasómaraton hallgatása céljából ezen a napon óvodások és általános iskolások kb. 400 fős csoportja látogatta meg egymást váltó csoportokban (gyerek)könyvtárunkat.
A felolvasók - alsó tagozatos kisdiákok, óvónők, tanárok, könyvtárosok és óvodás korú gyermekek szülei - száma csaknem elérte a százat.
A program végén Farkas Tibor a mesék világát idéző közös éneklésbe csábította a felnőtt és gyermek hallgatóságot.
A rendezvényen készült képek
2004. január 10. (szombat)
16 óra
Nagyobb képért kattintson
Jókai Mór: A cigánybáró beás cigány és magyar nyelven (könyvbemutató). Találkozás a mű fordítójával, Kalányos Teréziával. A Móricz Zsigmond Művelődési Ház szervezésében kerül sor a programra.
2003. december 15. (hétfő)
17 óra
A Nagykanizsához kötődő Kossuth-díjas költő,
Nagy Gáspár irodalmi estje, ahol az
Amíg fölragyog a jászol
című újra megjelent, karácsonyi témájú kötetéből is hangoznak el versek. (A kötet a helyszínen megvásárolható.) Házigazda: Harkány László.
2003. december 13. (szombat)
19 óra
A Lammas Tide együttes tradicionális zenei ajándék koncertje olvasóknak és hallgatóknak
(a belépés ingyenes).

A HETEDIK MŰVÉSZET A KÖNYVTÁRBAN
(A Halis István Városi Könyvtár videotárának filmjei)
Az ifjúságot, a fiatalságot, a diákokat és lázadásukat megfilmesítő alkotások sorozata.

November 7. 17 óra:
Megoldatlan egyenletek (Laurence Fishbourne)
November 15. 10 óra:
Reneszánsz ember (Danny De Vito)
November 21. 17 óra
Holt költők társasága (Robin Williams)
November 29. 10 óra
Hair (Beverly D'Angelo)
December 5. 17 óra
Kifulladásig (Belmondo)
December 13. 10 óra
Ezek a fiatalok (Koncz Zsuzsa)

200 éve született Deák Ferenc

Deák Ferencről szóló cikkek a Zalai Közlönyben

A Deák-vetélkedő versenykiírása

2003. november 5-15.

I. Kanizsa Chess 2003.

XI. kategóriájú
Nemzetközi Sakk Nagymesterverseny

2003. november 4.
17 óra
A bázakerettyei Pszichiátriai Betegek Otthona lakóinak képzőművészeti kiállítása
A kiállítást megnyitja dr. Győri László (megyei pszichiáter szakfőorvos).
2003. október 8-13.
Francia napok a könyvtárban
2003. augusztus 14-16. Magyar Könyvtárosok Egyesülete 35. vándorgyűlése
2003. augusztus 14.
20 óra

A TIBORCZ KVARTETT ÉS AZ IGRICEK EGYÜTTES MŰSORA
Közreműködnek nagykanizsai versmondók és énekesek
Helyszín: Péterfy Általános Iskola szabadtéri színpada

2003. június 12-16. ÜNNEPI KÖNYVHÉT NAGYKANIZSÁN
2003. június 11. és
július 25. között
Általános iskolások nyara a könyvtárban
2003. június 2. Lipódi László: "Alvó szegek" - fotókiállítás a könyvtár kávézójában.
Megtekinthető: június 28-ig.
2003. május 21.

HASZNÁLÓKÉPZÉS - HASZNÁLÓ KÉPZÉS?

Konferencia az Internet- és könyvtárhasználati képzésről

2003. április 10.
17 óra
Hegyi Béla Utólag című verseskötetének bemutatója, filmvetítés.
Vendégünk a szerző.
A meghívó szövege
2003. március 10-24. "Mi leszek, ha nagy leszek?" Gyermekrajz kiállítás
2003. március 10.
9 óra

III. Integrációs Konferencia

Előadások:
Borbályné Dr. Török Mária: Az érzelmi intelligencia és az Európai Unió
Bicsákné Némethy Terézia: A gyereki jogok és az Európai Unió
Kardos Ferenc: Gyermekek, óvodák, iskolák az Európai Unióban.

2003. február 26.
10 óra

Helyszín: kávézó

"Amit a csatlakozásról tudni kell" - kiállítás

A kiállítást Thomas Glaser tanácsos, az EU Delegáció kommunikációs és sajtóosztályának vezetője nyitja meg.

2002. december 12.
15 óra

Orsós Jakab emlékest (Meghívó megtekinthető, ill. letölthető rtf-ben)

A Pannon Tükör c. kulturális folyóirat, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és a Halis István Városi Könyvtár szervezésében

Tervezett program:
15:00  az Orsós Jakab portré című dokumentumfilm vetítése
16:30  Orsós Jakab emlékest

Látogatóink figyelmébe ajánljuk a következő internetes oldalakat:
- "Megtalálni az őszinte szót..." (Hegedűs Sándor)
- Végül csak elalszik az ember (Nádas Péter)
- Elhunyt Orsós Jakab (rövid híranyag)
- Aki hallja, aki nem hallja (portréfilm-leírás, alul az oldalon)
- Orsós Jakab: A szerb katona (elbeszélés)
- Orsós Jakab: Hívatlan vendég (elbeszélés, 40. oldalon - az olvasásához Acrobat Reader szükséges)
- Válogatás Orsós Jakab munkáiból és a róla szóló irodalomból

2002. december 6.
15 óra
"Mi a világban - a világ bennünk" - kiállítás a Fogyatékosok Nemzetközi Napja alkalmából, a fogyatékosok által létrehozott alkotásokból.
16 órától sajtótájékoztató az egyesület tevékenységéről és a 2003-as "Fogyatékosok Európai Éve" terveiről.

2002. november 26.
15 óra

Helyszín: földszinti előadó

valamint

17 óra
Helyszín: kávézó

A Canissa Kiadó köteteiről bővebben...

Hogyan tudja segíteni a Halis István Városi Könyvtár a történelem és a helytörténet tanítását?
A nagykanizsai és a város környéke történelemtanárainak találkozója.
A program házigazdái:
Dr. Rózsáné dr. Lendvai Anna és Farkas Tünde szaktanácsadók és
Varga Mária könyvtáros.

E program folytatása a 17 órakor kezdődő
Bemutatkozik a nagykanizsai Canissa Kiadó
című beszélgetés.
Házigazda: Czupi Gyula

Vendég: Magyar Tibor és Magyarné Hohl Etelka, a kiadó tulajdonosai

Az este során megismerkedhetünk a kiadó munkájával, az egyes művek kiadásának körülményeivel. Azzal a sokszínű kötődéssel is, mely nem csupán nevével kapcsolja városunkhoz és környékéhez ezt a szép teljesítményű kiadói vállalkozást.

A Canissa Kiadó köteteiről bővebben...
 
2002. november 11-28.
Helyszín: kávézó
Szénhidrogének, szénhidrogén-ipar Magyarországon
kiállítás
2002. október 30.
16 óra

Koltay Gábor filmrendező előadása
Az István, a királytól a Sacra Corona-ig
címmel. (A KÉSZ nagykanizsai csoportjával közös rendezvény.)
Az előadás után igény szerint megtekinthető a Sacra Corona című film.
2002. október 14.
16 óra
"Utazók"
Németh Csaba fotóriporter kiállításának megnyitója

Köszöntőt mond: Czupi Gyula igazgató
Megnyitja: Kardos Ferenc

A fiatal fotóriporter munkája során nem állt meg a szakmai határon, hanem átlépve (kitágítva) azt bensőséges képriportokat készített ezekről az emberekről, magáról az EMBER-ről. Kiállítása egy hónapig tart nyitva, majd azt követően honlapunkon tekinthetik meg az érdeklődők a fotókat.

A 2002. év irodalmi Nobel-díját Kertész Imre kapta. A Svéd Akadémia "egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben" indoklással ítélte oda a legrangosabb elismerést a magyar írónak.
A Halis István Városi Könyvtár köszönti az írót ez alkalomból, és műveit ajánlja minden látogatónak!

Kertész Imre művei könyvtárunkban:
Az angol lobogó ; A holocaust mint kultúra ; Gályanapló ; A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt: monológok és dialógok ; Kaddis a meg nem született gyermekért ; A kudarc ; A nyomkereső ; Sorstalanság ( angolul is) ; Valaki más : a változás krónikája

Kertész Imre művek (Az angol lobogó ; Kaddis a meg nem született gyermekért ; Jegyzőkönyv ; A kudarc ; Sorstalanság) elektronikus könyv formájában: http://www.neumann-haz.hu/

2002. október 2. (szerda)
13.30-kor

kép nagyítása
EGY GELSEI ORVOS 2. VILÁGHÁBORÚS KATONANAPLÓJA
Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart című, a Rubicon Kiadónál megjelent kötetének bemutatója
A könyvet bemutatja a szerző Amerikából erre az alkalomra hazatért fia és a könyvet szerkesztő és sajtó alá rendező Varga J. János és Szabó Péter hadtörténész.
Somorjai Lajos frontnaplója történeti értékű dokumentum, egyben lebilincselő olvasmány. Egy olyan katonatiszt írása, aki végigjárta az oroszországi hadjárat minden állomását a Don-kanyarig, az urivi pokolig.
2002. június 3.
17.00
AZ ARANYMETSZÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÉPZŐMŰVÉSZET TAGOZATA KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA
Megnyitja: Baráth Yvette igazgató és Babati Csaba tanár
Közreműködik a művészeti iskola népzene tagozata.
Megtekinthető június 14-éig
A KÖNYVTÁR MINDEN HETE ÜNNEPI KÖNYVHÉT
A 2002. évi nagykanizsai Ünnepi Könyvhét ajánlatából
2002. június 6.
18.00
KÁVÉHÁZI TALÁLKOZÓ RÓZSÁS JÁNOS ÍRÓVAL

2002. június 7.
18.00

KÁVÉHÁZI TALÁLKOZÓ SZOLIVA JÁNOS KÖLTŐVEL
2002. május 13.
14.00-16.00
Tudásmenedzsmenttől a versenytársfigyelésig (Az információbróker kínálata, előadás és beszélgetés)
Vendégünk: Mikulás Gábor információbróker (www.gmconsulting.hu)
2002. május 13.
17.00
Olvasás, információszerzés és versenyelőny
Vendégünk: Mikulás Gábor információbróker (www.gmconsulting.hu)

2002-ben is gólyalábon járás a Város Napján